Infostart.hu
eur:
367.72
usd:
317.06
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Megszűnik a McLaren-istálló?

Sajtóértesülések szerint a Mercedes felvásárolta a McLaren Forma-1-es csapatának száz százalékát. A vezetőségben egyelőre nem terveznek változtatást, a McLaren név azonban veszélybe kerülhet.

Az új-zélandi Bruce McLaren 1966-ban alapította a nevét viselő csapatot. Első futamgyőzelmükre két évet kellett várni, első világbajnoki címüket 1974-ben szerezték. Azóta összesen 11 egyéni világbajnoki címet tudhatnak magukénak.
/>
/>A csapat legsikeresebb időszaka 1984-1991 közé esett, amikor nyolc év alatt hét világbajnoki címet zsebeltek be Porsche, majd Honda motorokkal futva, olyan versenyzőkkel, mint Niki Lauda, Alain Prost és Ayrton Senna.
/>
/>A Honda ideiglenes visszavonulása után Ford, majd Peugeot motorokkal próbálkoztak, 1995 óta a Mercedes a csapat motorszállítója. Az együttműködést 1998-ban és 1999-ben világbajnoki cím koronázta, Mika Hakkinen révén.
/>
/>

A Mercedes eddig a McLaren csapat 40 százalékos tulajdonosa volt, a napokban azonban - ha helyesnek bizonyulnak a német sajtó értesülései - megvásárolták a maradék 60 százalékot is. Az biztosnak tűnik, hogy idén már nem változik meg a csapat neve, de azt nem lehet tudni, hogy megmarad-e a McLaren név a 2007-es szezontól is.
/>
/>A csapatvezető Ron Dennis maradhat, de nagyobb hatalmat kap majd az eddigi Mercedes Motorsport-igazgató, Norbert Haug.
/>
/>Tavaly a szintén német BMW próbálta meg felvásárolni a Williams istállót, ám a csapattulajdonos Frank Williams nem engedett, így a BMW a Sauber felvásárlása mellett döntött.
/>
/>A McLaren felvásárlásával a Williams maradt az egyetlen egykori nagy, magánkézben lévő, nem gyári csapat a Forma-1-ben.
/>
/>

{{keretes_cim}}

Egyéni világbajnokság:
/>
/>1974 Emerson Fittipaldi (brazil, McLaren-Ford)
/>1976 James Hunt (angol, McLaren-Ford)
/>1984 Niki Lauda (osztrák, McLaren-Porsche)
/>1985 Alain Prost (francia, McLaren-Porsche)
/>1986 Alain Prost (francia, McLaren-Porsche)
/>1988 Ayrton Senna (brazil, McLaren-Honda)
/>1989 Alain Prost (francia, McLaren-Honda)
/>1990 Ayrton Senna (brazil, McLaren-Honda)
/>1991 Ayrton Senna (brazil, McLaren-Honda)
/>1998 Mika Hakkinen (finn, McLaren-Mercedes)
/>1999 Mika Hakkinen (finn, McLaren-Mercedes)
/>
/>Csapatvilágbajnoki címek:
/>
/>1974 McLaren-Ford
/>1984, 1985 McLaren-Porsche
/>1988, 1989, 1990, 1991 McLaren-Honda
/>1998 McLaren-Mercedes
/>


/>

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő mérésének fejlődése és a technológia gyorsulása alapjaiban változtatta meg a döntéshozatal ritmusát – a pénzügyi szektorban ez különösen jól megfigyelhető. A mesterséges intelligencia valós idejű jelzéseket képes előállítani, ám az átgondolatlan bevezetés komoly kockázatokat rejt, ha a szervezetek döntési struktúrái nem igazodnak az új sebességhez. A siker kulcsa nem az, hogy minden folyamatot felgyorsítsunk, hanem hogy tudatosan döntsük el: mikor érdemes az AI tempójához igazodni, és mikor kell megőrizni a lassabb, emberi döntési ritmust. A mesterséges intelligencia következő korszakát így nem feltétlenül a technológia fejlődése, hanem az ember tudatos megjelenése fogja meghatározni a folyamatokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×