Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.65
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Elfogadták Supka Attila lemondását

A DVSC Futball Szervező Zrt. rendkívüli igazgatósági ülésén elfogadta Supka Attila vezetőedző lemondását. A tagok az új tréner kinevezéséig ideiglenesen a pályaedző Herczeg Andrást és a kapusedző Mező Józsefet bízták meg a csapat felkészítésével.

Supka Attila hétfő este írásban jelezte a vezetőségnek távozási szándékát.

"A sportnapilapban olyan cikk jelent meg a csapattal és velem kapcsolatban, amely után nem tudtam folytatni a munkát Debrecenben" - mondta a szakember, miután szerinte Szima Gábor, a futballcsapatot működtető cég elnöke az egész magyar edzői kar hozzáértését megkérdőjelezte.

"Nem igaz, hogy Jámbor László erőnléti edző debreceni munkája során nem voltak kondicionális gondjaink és azzal sem értek egyet, hogy a Rabotnicki elleni BL-selejtezőre nem készültünk fel megfelelően, más kérdés, hogy az eredmény nem úgy alakult ahogy szerettük volna" - tette hozzá Supka Attila, aki egyelőre pihenni szeretne, így hazaköltözik Sopronba.

"Sehol nem fogok bejelentkezni és ajánlgatni magam. Ha kipihentem magam, utána szívesen dolgoznék itthon vagy külföldön. Békéscsabán a bentmaradásért küzdöttünk, Debrecenben a bajnoki cím megszerzése volt a cél, úgy érzem, sehol nem okoztam csalódást" - mondta a tréner.

Supka Attila 2004 novemberétől irányította Debrecenben a szakmai munkát, vezetésével a csapat az elmúlt két évben megnyerte a bajnokságot. A hajdúsági együttes korábban soha nem volt aranyérmes az élvonalban.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×