Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.65
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Alonso: egyáltalán nem aggódom

A Forma-1-es világbajnoki címvédő szerint jobbak voltak a Hungaroringen a Ferrariknál. Bár előnye már csak tíz pont, Fernando Alonso magabiztosan nyilatkozott világbajnoki címvédéséről.

Fernando Alonso meglehetősen eseménydús versenyt tudhat maga mögött Magyarországon. A büntetése miatt csak a 14. helyről rajtoló spanyol az esőben még a vezetést is átvette, amivel a szakértők szerint élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta.

"Nem kevesebb, mint 14 autót előztem meg a vasárnapi versenyen, a legtöbbet az első három-négy körben" - mondta a világbajnok.

"Az autóm tökéletes volt, sokkal nagyobb volt a tapadásom, mint a többieknek, szóval nem volt probléma az előzéssel. Elégedett voltam az autómmal, de sajnos nem tudtam befejezni a futamot" - mondta Alonso, aki a jobb hátsó kerékanya hibája miatt feladni kényszerült a versenyt.

"Bár messze mi voltunk a leggyorsabbak, mégsem tudtuk befejezni a versenyt, mert a technika közbeszólt. Először a főtengelyre gyanakodtam, de aztán kiderült, hogy egy sérült kerékanya okozta a vesztemet. Megpróbáljuk megvizsgálni a történteket, hogy ez a jövőben ne fordulhasson többé elő"- tette hozzá a Renault versenyzője, aki jövőre a McLarennél folytatja pályafutását.

A világbajnokságban korábban már 27 ponttal is vezető spanyol előnye a Magyar Nagydíj után 10 pontra olvadt, köszönhetően annak, hogy Michael Schumacher bár kiesett a versenyből, Robert Kubica kizárása miatt mégis szerzett egy pontot.

"A Ferrari az elmúlt versenyeken gyorsabb volt nálunk, és győzelmet győzelemre halmozott. Most viszont mi voltunk a gyorsabbak, de nem tudtunk előnyt kovácsolni ebből" - mondta Alonso.

A Forma-1-es világbajnokságból még öt futam van hátra, így annak kimenetele még teljesen nyitott. Fernando Alonsonak jelenleg 100 pontja van, az üldöző Michael Schumachernek pedig 90.

"Ami a bajnokságot illeti, egyáltalán nem aggódom" - jelentette ki a világbajnoki címvédő.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×