Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.59
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Megvan az első magyar érem az úszó Eb-n

Kovács Rita a második helyen végzett a női nyíltvízi úszók 10 km-es számában a magyarországi Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon ez az első hazai érem.

A táv első negyedét egy bolyban tette meg a 27 fős mezőny, amelyet többször Barsi Klaudia vezetett, míg Kovács az első tízben haladt. A harmadik magyar versenyző, Hebbache Szabrina 25 perc úszás után feladta a versenyt.

A haza pálya előnye

Az első fordulónál Kovács és Barsi más útvonalat választott, mint vetélytársaik, mondhatni legalább 50 méterrel kevesebbet tempóztak. Azonban Németh Zsolt szakágvezető elmondta, ezt teljesen szabályosan tették, mivel a két fordító között mindenki maga választhatja meg útvonalát, s amíg a mezőny a frissítőállomás felé vette az irányt, addig a Balatont nyilvánvalóan jobban ismerő két magyar a visszafordító felé úszott.

Az előny révén Kovács 29 másodperccel korábban kezdhette meg a táv második felét, míg az Egyesült Államokban tanuló Barsi az élbolyba az ötödik-hatodik helyen tudott betagozódni.

Elfogyó előny

Kovács később már 45 másodpercre növelte előnyét az üldözőkkel szemben, akik azonban a 7,5 km-nél lévő fordítónál 25 másodpercre felzárkóztak mögéje. A hátralévő távon a német Angela Maurer és a cseh Jana Pechanova vezetésével méterről méterre közelebb kerültek a 36 éves Kovácshoz, akit végül 1 kilométernyire a céltól hatan befogtak.

A hajrát a világversenyen eddig csak ezüst- és bronzérmeket nyert Maurer bírta a legjobban, Kovácsnak pedig meg kellett elégednie a második hellyel.

Ez még hiányzott a kollekcióból

{{keretes_cim}}

Csütörtökön délben a Parlament Vadász Termében fogadta az Európai Úszóliga (LEN) vezérkarát, élén Bartolo Consolo elnökkel Gyurcsány Ferenc minisztrelnök. A kormányfő hangsúlyozta, hogy milyen sokat jelent Budapestnek ez a rendezvény, amely mindenképpen több egyszerű sporteseménynél, igazi attrakció, s a kultúra része. Bartolo Consolo válaszában azt mondta, hogy mindennel elégedettek, és az eddigi tapasztalataik csodás hangulatú Európa-bajnokságot ígérnek.

"A verseny előtt a bronzéremmel is beértem volna, de olyan közel voltam a győzelemhez, hogy most inkább csalódott vagyok. Szándékosan választottunk ilyen taktikát, hogy az elején elhúzok a mezőnytől, de sajnos a végén utolértek, az utolsó 100-150 méteren pedig éreztem, hogy már nem tudok újítani. Maurer ma ennyivel jobb volt" - mondta a magyarországi Eb első hazai érmese, aki azért talált pozitívumot második helyezésében, mondván, eddig csak arany- és bronzmedálja volt kontinensviadalokról, ezüstje nem.



Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×