Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.09
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

"Hat aranyért szállunk harcba" - képgalériával

Délelőtt 10 órakor két helyszínen a nyíltvízi úszók és a műúszók versenyeivel megkezdődött a magyarországi vizes Európa-bajnokság. Turi György mesteredző, a Kőbánya SC trénere szerint a magyar úszóválogatott akár hat aranyérmet is szerezhet a kontinensviadalon.

Milyen állapotban vannak a magyar versenyzők?

Az utolsó simításokat végezzük. Megvan a megfelelő izgalom, most már csak a pihenésen van a hangsúly, minden munkát elvégeztünk.

Cseh László a magyar válogatott első számú versenyzője. Kétszáz és négyszáz méter vegyesen egyértelműen esélyes, ezeken a távokon ő tartja az Európa-csúcsot is. Ön szerint megakadályozhatja valaki a két győzelemben?

Ez egy verseny, tehát az adott pillanatban kell a legjobbnak lenni. Elviekben van rá esély, hogy ő lesz a legjobb, de több riválisa is van.

Kap-e Öntől Cseh László ezúttal kis cetlit üzenettel, mint a versenyek előtt általában?

Az mindig van, mindig az adott helyzetben, hangulatban fogalmazódik meg bennem. A szakmai alapelvárások adottak, hogy emellé milyen lelki instrukciók lesznek, az majd ott alakul ki.

Kovács Ágnes a 200 méteres mellúszáson tűnik esélyesnek. Kiss László szövetségi kapitány azt mondta, hogy ezen a távon nagyon sűrű a mezőny. Ön szerint milyen eredményre lehet képes az olimpiai bajnok?

Minden lehetséges. Kovács Ágnestől sem elképzelhetetlen a dobogós teljesítmény, akár még annak a legmagasabb foka sem.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt nyilatkozta az InfoRádióban, hogy Turi György szerint hat aranyérmet szerezhet az úszóválogatott...

Én úgy gondoltam, hogy most már több tehetséges fiatal versenyző épült be a csapatba. Gyurta Dániel, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Boulsevicz Beatrix - ha ezt összeadja, ez eddig négy úszó. Ha emellé még odatesszük Cseh Lászlót és Kovács Ágnest, akkor máris hat esélyesnél tartunk. Ha mindannyian csak egy aranyérmet nyernének (esetleg Cseh Laci kettőt), akkor már kijöhet a hat aranyérem. Ez egy lehetőség. Hat aranyéremért biztosan harcba fogunk szállni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×