Infostart.hu
eur:
367.75
usd:
317.28
bux:
146806.9
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Enyhíthetik az olasz csapatok büntetéseit

Lapértesülések szerint a fellebbviteli bíróság kedd esti ítéletével enyhíti a bundabotrányban érintett olasz csapatok büntetéseit.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja: a Juventus marad a másodosztályban, de nem kell pontlevonással kezdenie a szezont, míg a szintén a második ligába sorolt Fiorentina és a Lazio az élvonalban szerepelhet.

A július 14-i elsőfokú ítélet szerint a Juventust megfosztották az utóbbi két bajnoki címétől és száműzték a másodosztályba, ahol a következő idényt -30 ponttal kell kezdenie. A Fiorentina 12, a Lazio 7 pont hátránnyal indulna a Serie B-ben.

A Milantól 44 pontot vontak le a 2005-2006-os teljesítményéből, de így is maradhat az élvonalban, viszont nem vehet részt a Bajnokok Ligája következő kiírásában, ráadásul 15 pont hátránnyal kezdi a következő szezont.

A május 5-én kirobbant botrány kulcsfigurája Luciano Moggi, a Juventus azóta lemondott ügyvezetője volt, akit azzal vádoltak, hogy a 2004-2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

Később a másik három klub és több személy csalása is kiderült. Az ítéleteknek minél hamarabb meg kell születniük, mert az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) még kedden el kell juttatni a nemzetközi kupás nevezéseket.

Címlapról ajánljuk
„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Váratlanul nagyot fordított a forint

Váratlanul nagyot fordított a forint

A Tisza-kormány hivatalba lépése óta nem látott szintre gyengült a forint, szerda reggel már 368,5 közelében járt az euró jegyzése, de a délelőtti órákban a lélektani 370-es, majd 371-es határt is átlépte. Bár azóta némileg sikerült stabilizálnia magát, a magyar devizára az erősödő dollár, az emelkedő amerikai hozamok és a közel-keleti feszültségek miatt dráguló olaj is nyomást gyakorol, a jen esetleges hirtelen erősödése pedig a carry trade pozíciók leépítésén keresztül további kockázatot jelenthet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×