Spitzmüller mögött a címvédő, pontversenyben éllovas ifjabb Tóth János lett a második, míg a harmadik helyen Turi Tamás végzett.
Az összetettben második Benik Balázs műszaki hiba miatt már egyetlen szombati gyorsasági szakaszt sem tehetett meg.

Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok viszont fagyosra fordulnak, pénteken akár mínusz 5 fokot is mérhetnek. Napközben ekkor is kellemes, 9 és 14 fok közötti idő ígérkezik.
Nem mindennapi helyen talált otthonra Demjén Ferenc: a Kossuth-díjas énekes közel negyven éve él feleségével a Szigetvár közelében fekvő Dióspusztán.
The temperature of freezers in several shops across Europe reportedly rose to as high as 50C.