Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.43
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Kovács Péter: "Ez betli volt, terített betli"

Súlyosan megbüntetik az Újpest futballistáit a liechtensteini Vaduz ellen 4-0-ra elveszített UEFA Kupa-mérkőzés miatt. Erről Kovács Péter beszélt az InfoRádióban.

A klubtulajdonos részleteket nem említett, de azt elmondta, hogy többen is "utolsó figyelmeztetést" kaptak.

Egyes elemzők szerint a játékosok "az edző ellen játszottak", Kovács Péter szerint ez azonban részükről nem lehetett tudatos. Az üzletember úgy fogalmazott, hogy nem volt meg az összhang a játékosok és a lemondott vezetőedző, Bicskei Bertalan között, a szakember lemondása a szurkolók reakciói után érthető volt.

A szakmai munkát a jövőben Valeré Billen irányítja, a belga trénert Víg Péter és Pálinkás András segíti.

A klubtulajdonos szerint problémát okozhatott, hogy a klubnál másfél éve megkezdett szakmai munka az új vezetőedző érkezésével megszakadt, az új rendszer azonban két hét alatt még nem állt össze.

Kovács Péter szerint ezzel együtt sem volt hibás döntés megválni a korábbi vezetőedzőtől, Mészöly Gézától, akivel az elmúlt három idényben egyszer sem sikerült bajnokságot nyerni.

"Ez betli volt, terített betli" - foglalta össze véleményét az összecsapásról Kovács Péter. A tulajdonos - akinek Újpest-szurkolóként sem volt része hasonlóan megalázó élményben - ugyanakkor 5-0-ás idegenbeli sikerben és továbbjutásban bízik. Az UEFA Kupa-selejtező első fordulójának liechtensteini visszavágója július 27-én lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×