Infostart.hu
eur:
368.67
usd:
318.39
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Détári: az olaszok megnyerik a vébét

Détári Lajos szerint az olasz csapat jóval esélyesebb francia ellenfelénél a németországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében. A korábbi világválogatott futballista úgy véli: az olaszok fizikailag a franciák fölébe kerekednek majd.

Détári Lajos elmondta: csak a tökéletes védekezéssel nem juthattak volna el az olaszok a döntőbe, ehhez gólokat is kell rúgni, és ők ebben is jók voltak.

"Vannak nagyon jó középpályásaik és csatáraik, a csapatmunkájuk is összehangolt, és emellett edzőjük a világ egyik legjobbja" - hangsúlyozta a korábbi magyar válogatott futballista.

Az Ancona és a Bologna volt játékosa hozzátette: a bundabotrány összekovácsolta az olaszokat, jó adag dac van bennük, meg akarják mutatni, hogy ők nem egy bundás csapat, hanem egy nagyon jó játékosokból álló közösség. Ez meglátszik a mérkőzéseken, segítik egymást, és nagyszerűen küzdenek.

Hetven - harminc az olaszoknak

Détári Lajos az olaszoknak adja a jóval nagyobb, 70 százalékos esélyt, szerinte a franciák már a döntőbe jutással is jelentősen túlteljesítették a várakozásokat, és nem tudják magukat kipihenni.

"A francia csapat átlagéletkora elég magas, nem hiszem, hogy fizikailag felvennék a versenyt a fiatal olaszokkal. Az olaszok rúgnak egy gólt az első 20 percben, utána nagyon jó mérkőzést láthatunk" - jósolt a korábbi világválogatott focista.

A Serie A-ban éveket eltöltő Détári Lajos elmondta azt is, hogy futballistának lenni Olaszországban fantasztikus érzés, amikor például Diego Maradona Nápolyban játszott, és a főutcán leállított Ferrarijában benne hagyta a kulcsot, senki sem nyúlt hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×