Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Vizsgálják a német-argentin meccs utáni verekedést

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kivizsgálja a Németország-Argentína világbajnoki negyeddöntő után a játékosok között kirobbant verekedést.

A botrány közvetlen azután tört ki, hogy a németek büntetőpárbajban búcsúztatták dél-amerikai riválisukat. Az esetnél a szlovák játékvezető, Lubos Michel kiállította az amúgy pályára sem lépő argentin Leandro Cufrét.

"Cufrét piros lapot kapott, ez azt jelenti, hogy vizsgálatot kell indítanunk, mint minden más azonnali kiállítás esetében" - mondta Markus Siegler, a FIFA szóvivője, aki hozzátette, megnézik a videofelvételeket, így akár más játékosok is számíthatnak eltiltásra.
   
Siegler megjegyezte, hogy az eljárást sürgősen le kell folytatni, mivel a németek kedden már az elődöntőben lépnek pályára az olaszok ellen, addigra pedig ki kell derülnie, hogy a házigazdák között is van-e vétkes.

Úgy tűnt, a balhé középpontjában Oliver Bierhoff, a német menedzsere állt. Az 1996-os Európa-bajnok válogatott tagja azt mondta: csak azután lépett közbe, hogy Cufré megtaposta Per Mertesackert, a hazai együttes középhátvédjét.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×