Infostart.hu
eur:
368.6
usd:
318.08
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Elégedett a játékvezetői bizottság

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) játékvezetői bizottsága elégedett a bírók eddigi teljesítményével a németországi világbajnokságon.

A játékvezetői bizottság szóvivője közölte: a játékvezetők egységes szemlélet szerint fújják a sípot, nincs különbség a más földrészekről érkezett bírók felfogása között és a korábbi tornákhoz képest ez óriási eredmény. Andreas Werz hozzátette: szerdán döntenek arról, hogy az eddig közreműködő 21 játékvezetői hármas közül melyik nyolc kap megbízást a hátralévő találkozókon.

Az eddigi egyetlen óriási hibával, az angol Graham Poll tévedésével összefüggésben a FIFA közleményt adott ki, mely szerint a 26 éve bíráskodással foglalkozó játékvezető borzasztóan bánja hibáját.

Poll a horvát-ausztrál találkozón kétszer sárga lappal büntette Josip Simunicot, mégsem állította ki a horvát védőt, csak a harmadik figyelmeztetés után kapott pirosat a futballista. A játékvezető írásos nyilatkozatában a hibát azzal indokolta, hogy az első sárga lapot tévedésből a horvát helyett az ausztrál 3-as számú játékos nevéhez, Craig Moore-hoz írta be.

"Ezt a tévedést leszámítva, eddig ezen a vb-n láthatjuk a legjobb bíráskodást" - jelentette ki Angel Maria Villar Llona, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke. "Több a piros és sárga lap, mint a korábbi vb-ken, de ennek köszönhetően sportszerűbbek a meccsek, a futballisták jobban figyelnek a viselkedésükre, mert tudják, minden sportszerűtlenséget megtorolnak a bírók.

Természetesen voltak tévedések is, de ezek mindig lesznek és minél tökéletesebbek a televíziós felvételek, annál több hibára derül fény. Ez azonban hozzátartozik a játékhoz, ezzel együtt kell élni. Mi a játékvezetőket elsősorban az alapján értékeljük, hogy mennyire követik a FIFA iránymutatásait és ezen a téren nincs okunk panaszra."

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×