eur:
397.05
usd:
360.22
bux:
71742.77
2024. szeptember 10. kedd Hunor, Nikolett

Nadal menetel

Párizsban létrejött a Rafael Nadal-Roger Federer álomdöntő férfi egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon. A vasárnap 15 órakor kezdődő fináléra készülő két szuperklasszis eddig hatszor játszott egymással és Nadal vezet 5-1-re. Az idén háromszor találkoztak (Dubaj, Monte-Carlo, Róma) és mindegyik összecsapást a spanyol nyerte.

Elsőként az első helyen kiemelt svájci Roger Federer jutott be a férfi egyes tornájának fináléjába, miután a mai elődöntős ellenfele, az argentin David Nalbandian a harmadik játszmában feladta a mérkőzést.

A világelső rosszul kezdett, és simán elbukta az első szettet. Sőt, a második játszmában az argentin már 3:0-ra vezetett, ám a folytatásban azonban Federer egyre inkább magára talált, most már beérte a jól helyezett labdákat, és sorozatban öt gémet nyert, majd kiegyenlített.

Nalbandian fáradni látszott, és kiderült, nagyobb a baj: orvost kért, majd a harmadik játszmában ellenfele 5:2-es vezetésénél, másfél órás küzdelem után feladta az összecsapást. Az AFP francia hírügynökség szerint Nalbandian hasizomhúzódást szenvedett.

A kora esti órákban, a második elődöntőben a spanyol Nadal különösebb gond nélkül nyerte az első és a második játszmát, a horvát Ljubicic ellen.

Az utolsó felvonásban egészen 6:6-ig fej fej mellett haladt a két teniszező és a rövidítésben Ljubicic 4-2-re, majd 5-3-ra is vezetett. Ezt követően azonban kissé megroggyant, hibát-hibára halmozott, és bár két mérkőzéslabdát is hárított, már nem tudta megállítani az örömében indiántáncot járó ibériai salakkirályt.

Párizs, nem hivatalos salakpályás világbajnokság, férfi egyes, elődöntő:

Nadal (spanyol, 2.)-Ljubicic (horvát, 4.) 6:4, 6:2, 7:6 (9-7)

Federer (svájci, 1.)-Nalbandian (argentin, 3.) 3:6, 6:4, 5:2-nél Nalbandian feladta


Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.11. szerda, 18:00
Bartal Tamás
a Magyar Közút Nonprofit Zrt igazgatósági elnöke, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×