Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

A műugrómedencén még dolgoznak

A versenyuszoda már elkészült, a műugrómedencén azonban még dolgoznak a kivitelezők az úszó Európa-bajnokság helyszínén. Az építkezést az elmúlt hónapokban számos probléma akadályozta, a rendezvényszervező főmérnöke most mégis azt ígéri, hogy időben elkészülnek a létesítmények.

Keszthelyi Péter közölte, hogy a tesztversenyek után teljes biztonsággal megrendezhető lesz a júliusi úszó-Eb. Hozzátette, hogy az építkezés teljes befejezéséről azonban csak a rendezvény után lehet majd beszélni, mert a mobillelátó miatt például csak később építik meg a kerítést.

A margitszigeti uszodabővítés beruházójának számos akadályon kellett "keresztül vergődnie".

Először a környezetvédők tüntettek a területen kivágandó fákért, majd a Duna áradása lassította a munkákat. Az elmúlt hetekben több engedélyről kiderült, hogy hiányzik, például a csatorna vagy gázvezeték építéséhez.

Az utolsó pillanatban beadott kérelmek felzúdulást keltettek az engedélyező fővárosi városképvédelmi bizottságban, amelynek elnöke tragikusnak és szokatlannak minősítette az eljárást, de hangsúlyozta, hogy a főváros nem akar akadályt gördíteni az Európa-bajnokság megrendezése elé.

Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke többször kikelt magából az építkezés csúszása miatt, hol a bizottsági képviselők szőrszálhasogatását, hol a kivitelezőt okolva.

Ezért mindkét részről perrel fenyegették meg a szövetségi elnököt, ám végül sikerült megegyezniük.

A margitszigeti Európa-bajnokságot július 26. és augusztus 6. között rendezik meg. Eddig 41 ország több mint 1.600 versenyzőjének részvétele biztos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×