Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
314.51
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Újra bajnok a Veszprém

Megvédte címét a Veszprém férfi kézilabdacsapata. A bakonyi együttes a bajnoki döntő ötödik meccsén 27-19-re győzött a vendég Szeged ellen, a párharcot ezzel 3:2-re megnyerte.

A két csapat eddig magabiztosan hozta a hazai mérkőzéseket, így aztán a vasárnapi, utolsó csatában dőlt el az aranyérem sorsa.

A legutóbbi, csütörtöki, szegedi találkozóhoz képest most lényegesen többet törődtek az együttesek a védekezéssel. A kapusok is jól védtek, alig esett gól, eleinte főleg hétméteresekből találtak be. A Veszprém került lépéselőnybe, ám a Szeged jól tapadt rá, még emberhátrányban is eredményes volt.

Az egyre jobban védekező címvédő a 20. perc táján ritmust váltott, és 6-5-ről 9-5-re ellépett, a szegedi kispadon bajnoki mérkőzésen most utoljára ülő Kovács Péter vezetőedző időt kért. Úgy tűnt hiába, mert tovább nőtt a különbség (11-5).

Az idény végén távozó olimpiai bajnok Sola is magára talált, két hétméterest is megfogott, ráadásul a kapufa is a segítségére sietett. A szünet előtti szakaszban aztán a létszámfölénybe kerülő Szeged sorozatban szerzett három találattal közelebb férkőzött riválisához.

A folytatásban megint a Veszprém irányított, 14-8-ra elhúzott. A Tisza-partiak támadójátéka meg sem közelítette a három nappal korábbit, amikor is fölényesen győzték le a veszprémieket.

A hazaiak nagy kedvvel játszó beállósának, Gál Gyulának még ahhoz is volt mersze, hogy ziccerben a háta mögött dobja a hálóba a labdát.

A hajrához közeledve fokozatosan nőtt a veszprémi előny, ami csak akkor apadt, ha esetleg valamelyik hazai játékost kiállították. A 44. percben már 21-13-at mutatott az eredményjelző. Röviddel a befejezés előtt Perunicic, a vendégek szerb-montenegrói légiósa előbb szabálytalankodott, majd reklamált a bíróknál, akik emiatt piros lappal küldték le a pályáról.

Az utolsó néhány percben már csak az volt a kérdés, vajon mekkora különbséggel nyernek a házigazdák, akik szurkolótáboruk önfeledt ünneplése közepette végül 27-19-re hozták a meccset.

A Veszprémnek ez a 15. bajnoki címe, korábban 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben és tavaly volt aranyérmes az együttes.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×