Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.33
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

"A vereség után is a saját kezünkben van a sorsunk"

Mészöly Géza, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője csalódottan értékelte az MTK elleni elveszített rangadó végén történteket, de továbbra is bízik a végső sikerben.

A szakember nem mulasztotta el megemlíteni, hogy az első félidőben fölényben játszó együttese csak egyet használt ki ziccerei közül.

A szurkolók által élesen kritizált Mészöly Géza a cserékről megjegyezte, hogy Vermes Krisztián kérte a váltást, és Tisza Tibor is jelezte, hogy nem tudja végig vállalni a találkozót. A tréner hozzátette: lehetne most kifogásokat és bűnösöket keresni, de nincs értelme, hiszen még mindig az első helyen áll az Újpest a tabellán.

A lila-fehérek mestere hangsúlyozta: bár a hazai veretlenség elveszett, még mindig a saját kezünben van a sorsuk. Ha a Győr elleni idegenbeli és a Fehérvár elleni hazai meccsét megnyeri a gárda, bajnok lesz.

Garami József, az MTK szakmai igazgatója elsősorban annak örülhetett, hogy a rangadókon botladozó fiatal csapata ezúttal idegenben eredményesen küzdött meg a jobb erőkből álló riválissal.

A rutinos szakember elismerően beszélt az Újpest teljesítményéről, különösen ahogy az első félidőben játszott a listavezető. Garami József kiemelte, hogy csak nagyon nehezen tudták tartani az Újpest támadószekciójának tagjait.

Az MTK mestere kitért arra is, hogy fiatal együttesének volt helyzete a rangadó minden szakaszában. Nagy fegyverténynek könyvelte el a sikert a tréner hozzátéve, hogy a futballnak is nagyszerű reklámja volt a szombat délutáni derbi.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×