Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
314.48
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Bozsik: nyerni megyünk Manchesterbe

A magyar labdarúgó-válogatott első, háromnapos edzőtáborozása után elégedetten nyilatkozott Bozsik Péter, a gárda szövetségi kapitánya.

"Rendkívül fegyelmezetten, becsületesen hajtották végre a fiúk a munkát, ugyanakkor nagyon jó hangulatban telt el ez három nap, hiszen poénok is csattantak" - összegzett a szakember.

A tréner elmondta, hogy majdnem minden játékos ott volt Dunavarsányban, akivel a jövőben számol - sérülések miatt néhány futballista nem tudott jelen lenni -, így a három nap alatt több kérdés is tisztázódott benne.

Az egykori zalaegerszegi tréner kijelentette: az angolok elleni, május 30-ai meccs nagyon fontos a csapatnak, hiszen a szigetországiak elleni párharc még mindig presztízsértékű a hazai labdarúgásban.

"Nagyon készülnek már a fiúk, és természetesen nyerni megyünk Manchesterbe, aztán majd meglátjuk, mi lesz" - tette hozzá.

Az angliai mérkőzés előtt jövő szerdán, a Szusza Ferenc Stadionban Új-Zéland együttesét látja vendégül a magyar válogatott, amelynek ez lesz az első találkozója az új szakvezető irányításával.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×