Infostart.hu
eur:
386.62
usd:
328.45
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Messzemenőkig elismerik, de kirúgták Mezeyt

Távozik a Magyar Labdarúgó Szövetségtől Mezey György, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb tekintélyű és legvitatottabb sportvezetője.

Erről az MLSZ új vezetése döntött. Mezey a Bozsik-program és a korosztályos válogatottak mellett az edzőképzést is irányította.

Kisteleki István, az MLSZ elnöke azt mondta, hogy miközben messzemenőkig elismerik Mezey eddigi munkáját, és azt, hogy mekkora tekintélyt vívott ki magának a nemzetközi futballéletben, a folytatást az eddig általa felügyelt területeken eltérő, más rendszerben és mások irányításával képzelik el.

Mezey helyett tanszékvezető

"A korosztályos válogatottak szakmai irányítása Nyilasi Tibor feladata lett, az edzőképzés az MLSZ Felnőttképzési Intézetének keretein történik majd. A tanszék élére keressük a legmegfelelőbb szakembert, a tárgyalások ez ügyben már javában zajlanak" - mondta Kisteleki.

"Ami a Bozsik-programot illeti, a rendkívül hathatós állami támogatásnak köszönhetően új alapokra helyezzük az utánpótlásképzést, az első lépéseket már e héten meg is tettük együttműködve a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézettel" - tette hozzá az MLSZ elnöke.

Lejárt a szerződése

Mezey György annyit mondott, hogy a szerződése már február 28-án lejárt, és az MLSZ mostani vezetése nem kívánta azt meghosszabbítani.

"Amit annak idején a szövetség rám bízott, becsülettel elláttam. Sikerült harmonizálni az európai és a magyar edzőképzést, az utánpótlás-nevelésünket az európai szövetség is díjazta, a korosztályos válogatottak pedig szép eredményeket érnek el. Tudomásul kell vennem, hogy nem velem képzelik el a jövőt a vezetők" - fűzte hozzá a szakember.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×