Infostart.hu
eur:
352.89
usd:
308.24
bux:
142752.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Stoddart helyesli Alonso átigazolását

Paul Stoddart helyes lépésnek tartja, hogy a világbajnok Fernando Alonso a Forma-1-es McLaren csapatához szerződött. A volt Minardi-főnök - most már kívülállóként - úgy látja, hogy minden bizonnyal a McLaren lesz a következő évek első számú istállója.

Paul Stoddart további világbajnoki címek megszerzésére is esélyesnek tartja volt pilótáját, Alonsót, és szerinte a spanyol versenyző egyértelműen jól jár a McLarennel.

Stoddart úgy látja, hogy Ron Dennis csapata nem lazsál, mindent megtesz azért, hogy ismét felérjen a csúcsra. A szakember a BBC Radio Five Live-nak adott interjújában azt mondta: nem vár jelentős fejlődést a tavaly gyengélkedő Ferraritól. Emellett egyre többen valószínűsítik a Renault kivonulását a következő szezon után. Ilyen körülmények között Stoddart biztosra veszi, hogy a wokingiak 2007-ben is a csúcson lesznek.

A McLaren-Mercedes már az elmúlt év nagy részében is a mezőny leggyorsabb konstrukciója volt, de számos balszerencsés eset és technikai hiba hátráltatta, így az ezüstnyilak ezüstéremmel zártak, és a finn Kimi Räikkönen is csak második lett Alonso mögött.

A szakértők és a fogadóirodák többsége - Stoddarthoz hasonlóan - erre az évre egyértelmű McLaren-fölényt jósolnak, bár az év végi tesztek alapján ez nem tűnik ilyen egyértelműnek. A csapat a tervek szerint január vége felé mutatja be új - minden bizonnyal narancssárga - autóját, az MP4-21-est. A csapat - éppen a korábbi sorozatos hibák miatt - ezúttal kiemelten összpontosít a versenygép megbízhatóságára.

Alonso 2007-ben életbe lépő szerződését december 19-én hozta nyilvánosságra az angol-német istálló. A McLaren az idei szezonban még Räikkönennel és a kolumbiai Juan Pablo Montoyával próbálja meg elhódítani a világbajnoki címeket.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

A vállalkozások legnagyobb adminisztratív terhe nem maga a szabálykövetés, hanem a jelentéstételi kötelezettségek és az engedélyezési folyamatok bonyolultsága, amelyeken a digitalizáció és a mesterséges intelligencia gyors javulást hozhat – mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Bertók János, az OECD közmenedzsmenttel foglalkozó igazgatóhelyettese. Ismertette, hogy a közbeszerzés – amely az OECD-országokban a GDP több mint 13 százalékát teszi ki – stratégiai eszközzé vált, ugyanakkor a korrupció és az átláthatóság hiánya továbbra is komoly kihívás. A költségvetési nyomás és az átlagosan 110 százalék feletti GDP-arányos államadósság mellett a kormányoknak egyszerre kell megerősíteniük a versenyképességet, visszaépíteniük a közbizalmat és hatékonyabban gazdálkodniuk a közpénzekkel. Az OECD tapasztalatai szerint ehhez nem elég több pénzt költeni: a döntő az, hogy az erőforrásokat mire és hogyan használják, legyen szó oktatásról, védelemről vagy közszolgáltatásokról, ami Magyarország számára is fontos tanulság lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×