Infostart.hu
eur:
354.1
usd:
309.44
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Mégis világbajnok Kótai Mihály?

Cáfolta az InfoRádióban Kótai Mihály menedzsere, hogy a magyar öklözőt megfosztották volna a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nagyváltósúlyú világbajnoki övétől. Veres László szerint az IBO számítógépes rendszere tévedett.

Veres László menedzser az InfoRádió érdeklődésére cáfolta, hogy a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) korábbi döntését felülbírálva elvette volna Kótai Mihálytól nagyváltósúlyú világbajnoki övét. A magyar öklöző december elején egy felhozó mérkőzésen szenvedett vereséget.

Veres László szerint mivel Kótai Mihály nem saját súlycsoportjában, hanem középsúlyban mérkőzött, így a magyar versenyző világbajnoki címe nem került veszélybe.

A nagyváltósúlyú Kótai Mihály még december 2-án, egy felhozó mérkőzésen szenvedett vereséget a brit Steve Conwaytől. A nottinghami összecsapást követően a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) úgy döntött, hogy a magyar versenyző megtarthatja az övét, azzal a feltétellel, hogy azt 90 napon belül Conway ellen kell kockára tennie.

Veres László menedzser szerint az IBO számítógépes rendszerének hibájáról lehet szó. A gép ugyanis a vereséget követően automatikusan törölte Kótai Mihályt a címvédők listájáról, de hivatalosan továbbra is a magyar bokszoló a szervezet nagyváltósúlyú világbajnoka.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×