Infostart.hu
eur:
391.01
usd:
331.6
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeli célkitűzéseiről és üzleti terveiről tartott sajtótájékoztatón a repülőtér 2A terminálján 2024. július 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az idén másfél százalék alatt bővül a GDP a nemzetgazdasági miniszter szerint - a nap hírei

Az Ukrajnának nyújtandó támogatásokról, a közel-keleti helyzetről, a migrációról és a versenyképességről is tárgyalnak az uniós csúcson. Több mint 1 milliárd ember él súlyos szegénységben a világon.

A GDP az idén másfél százalék alatt bővül, miután a 3. negyedévben nem teljesül a piaci várakozás, a növekedés a nulla közelében lesz – közölte a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton a Portfolio konferenciáján úgy vélte: a fogyasztás helyreállása elindult, ám a külföldi konjunktúra nem. Hangsúlyozta azt is: 2025 első negyedévében a GDP már 3 százalék felett emelkedhet. Bejelentette azt is, nem ad ki engedélyt új airbnb-re Budapesten a kormány 2 évig, és jelentős adóemelést is terveznek.

Javuló kilátásokkal tervezi a jövő évi költségvetést a kormány – jelentette ki a pénzügyminiszter a Budapest konferencián. Varga Mihály hozzátette: a GDP 3,4 százalékos emelkedésére, valamint a fogyasztás 4,3 és a beruházások 5-5,5 százalékos növekedésére számít a kabinet. Hozzátette: új adók nem lesznek, a légiforgalmi, a gyógyszergyártói és a távközlési extraprofit adót pedig kivezetik.

Nincs még egy olyan ország Közép-Kelet-Európában, ahol a kormány olyan aktívan avatkozna be a bankszektor életébe, mint Magyarországon - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Portfolio konferenciáján. Csányi Sándor az extraprofitadóra utalva hangsúlyozta: a bankszektor terhei nemcsak magasak, hanem kiszámíthatatlanok is.

A jelenleginél szorosabb együttműködési megállapodást kötött a Saab-bal a honvédelmi miniszter. A svéd vállalat magyarországi bázissal tervez létrehozni repülőipari fejlesztőintézetet. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Saab linköpingi gyárában megnézte azt a négy megvásárolt Gripen harci gépet, amely a nyáron aláírt szerződés alapján 2026-ra érkezik Magyarországra.

Jogerősen 1 év, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Fekete-Győr Andrást, a Momentum korábbi elnökét, mert 6 éve égő füstgyertyát dobott egy parlament előtti tüntetésen a rendőrsorfal mögé. A politikus Cseh Katalinnak adja át képviselői mandátumát. Az elsőrendű vádlott Szarvas Koppány Bendegúzt 2 év szabadságvesztésre, 3 év felfüggesztéssel ítélték el.

A vártnak megfelelően 25 bázisponttal 3 és fél százalékról 3,25 százalékra csökkentette az alapkamatot az Európai Központi Bank. Négy hónap alatt már harmadszor vágott kamatot az EKB.

Az Ukrajnának nyújtandó támogatásokról, a közel-keleti helyzetről, a migrációról és a versenyképességről is tárgyalnak Brüsszelben az uniós tagállamok vezetői a ma kezdődött találkozón. Meghallgatják az ukrán elnököt az úgynevezett győzelmi tervről is. A javaslatokat Orbán Viktor rémisztőnek nevezte. A magyar kormányfő a Patrióták Európáért pártcsoport egyeztetése előtt kijelentette, az unió háborús stratégiája helyett tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Ukrajna megfenyegette a Nyugatot, hogy heteken belül atomfegyvereket állíthatnak elő, ha Oroszország megtámadná Kijevet. Erről egy magas beosztású ukrán tisztviselő beszélt a német Bild című lapnak. Az ukrán elnök az uniós csúcson elhangzott beszédében közölte, hogy Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel is egyeztetett arról a tervről, amely szerint Ukrajnának vagy atomfegyverek kellenek, hogy el tudja rettenteni Oroszországot a támadásoktól, vagy pedig NATO-tagság.

A NATO folyamatos támogatásáról biztosította Ukrajnát a védelmi miniszterek brüsszeli tanácskozásán az észak-atlanti szövetség főtitkára. Mark Rutte úgy fogalmazott: azt szeretné, hogy Volodomir Zelenszkij elnök és Ukrajna erős pozícióból kezdhessen tárgyalásokat Oroszországgal.

Az izraeli hadsereg katonái megölték Jahja Szinvárt, a Hamász augusztusban kinevezett új politikai vezetőjét, a tavaly október 7-i terrortámadás egyik kitervelőjét. Eközben Libanonban és Szíriában is folytatta légicsapásai az izraeli hadsereg. Az Egyesült Államok pedig a húszi síita lázadók állásait bombázta Jemenben.

Az ENSZ szerint katasztrofális éhínség fenyeget a télen 345 ezer gázait, a humanitárius folyosók azonnali helyreállítását szorgalmazzák. A világszervezet jelentése szerint már most mintegy 1 millió 900 ezer gázai helyzete válságos az élelmiszerellátás szempontjából.

Észak-Korea ellenséges államnak nyilvánította Dél-Koreát és ezt az alkotmányban is rögzítette. A hadsereg felrobbantotta a demilitarizált övezetben található vasúti pályát és közutat, és további lépéseket tervez a lezárt déli határ megerősítésére.

Venezuelai ellenzékiek, azerbajdzsáni aktivista vagy izraeli-palesztin feminista békemozgalom kaphatja idén a Szaharov-díjat. Az Európai Parlament szakbizottságai választották ki az emberi jogok, valamint a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélhető díj 3 idei döntősét.

A világ 8 milliárdos népességéből több mint 1 milliárd ember él súlyos szegénységben, és a felük még kiskorú - hívta fel rá a figyelmet a szegénység elleni küzdelem világnapján az ENSZ Fejlesztési Programja. A szegények aránya háromszor nagyobb a háború sújtotta országokban.

Elhunyt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke. A Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetőjét 84 éves korában érte a halál.

Meghalt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki 2014 óta töltötte be a posztot. A halálhírt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte. Az államtitkár 57 éves volt, váratlanul vesztette életét.

Meghalt Kiss Ferenc Prima díjas népzenész, zeneszerző, az Etnofon Kiadó alapítója. A Vízöntő és a Kolinda zenekar egykori tagja 70 éves korában halt meg, hosszan tartó betegség után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×