Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.25
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Visszamenőleg is megsemmisíthető a tisztességtelen feltételeket tartalmazó devizahitel - Hírösszefoglaló

Sztrájkoltak az önkormányzati köztisztviselők és a kormánytisztviselők. Megszavazta a londoni alsóház a brexit határidejének elhalasztását.

Az Európai Bíróság ítélete szerint megsemmisíthetők a magyarországi devizaalapú kölcsönszerződések. A testület kimondta: az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek kizárják, hogy az árfolyamkockázattal összefüggő, tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződés visszamenőlegesen semmissé váljon. Az Európai Bíróság kifogásolja, hogy a devizahitelesek védelmében hozott 2014-es magyar törvények ugyan kizárták a bankok haszonszerzését az árfolyamrésből, de továbbra is az adósokra hárították az árfolyamkockázat viselését.

A hangnemért bocsánatot kér, de politikai álláspontját fenntartotta a Fidesz kizárását kezdeményező európai néppárti vezetőknek írt levelében a miniszterelnök. A Fidesz elnöke egyúttal felkérte a flamand kereszténydemokraták vezetőjét: vizsgálja felül a párt kizárására vonatkozó javaslatát. Wouter Beke válaszlevelében elfogadta Orbán Viktor bocsánatkérését, de közölte, pártja továbbra is támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. Később hasonlóan nyilatkozott több más tagpárt vezetője is. Manfred Weber az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje az első jelzésnek nevezte a bocsánatkérést, de szerinte ez nem oldja meg a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatos alapvető kérdést.

Felvonulást szervez május 1-jére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete - jelentette be az érdekképviselet elnöke a Parlament előtti demonstráción. Az önkormányzati köztisztviselők és a kormánytisztviselők csütörtökön újabb, immár hatodik alkalommal tartottak sztrájkot. Boros Péterné a 12 pontos követelés közül továbbra is az azonnali béremelést nevezte a legfontosabbnak. A pedagógusok egy része is csatlakozott a közszolgálati dolgozók sztrájkjához. Hollik István kormányszóvivő ellenzéki kudarcnak tartja a sztrájkot, amelyet politikai akciónak nevezett.

Megállapodásra készül a szakszervezettel hétfőre tervezett egyeztetésen a METRO Kereskedelmi Kft. vezetése. A vállalat arról tájékoztatta az Inforádiót, hogy egy esetleges sztrájk sem éri készületlenül. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének követelései között egyebek mellett az szerepel, hogy minden munkakörben bruttó 210 ezer forint legyen a teljes munkaidőben dolgozók alapbére. A cég vezetése azt közölte: megvizsgálta a követeléseket és úgy vélte: a bértárgyalások év eleji lezárulta után már csak személyes egyeztetésen lehet megvitatni az igényeket.

Nem vette nyilvántartásba a Momentum Mozgalmat az európai parlamenti választásra a Nemzeti Választási Bizottság. A testület azért utasította vissza a szervezet jelentkezését, mert a bejelentőlapon feltüntetett székhelycím nem egyezett meg a bírósági nyilvántartásban szereplővel, illetve, mert a bejelentő Fekete-Győr András képviseleti jogosultsága a nyilvántartás szerint már tavaly nyáron megszűnt. Az NVB a korábban nyilvántartásba vett 14 párt mellé újabb három tömörülést, köztük az LMP-t regisztrálta.

Az LMP után a Jobbik is Puzsér Róbertet támogatja a főpolgármester-választáson. A független jelölt erről kötött megállapodást a két párt országos vezetőivel és fővárosi elnökeivel. Puzsér Róbert úgy fogalmazott: a konzervatív, a liberális és a szocialista értékek felé is nyitott, azok bármelyikének szélsőségei felé azonban nem. Potenciális partnerként említette még a Momentumot. Bencsik János, a Jobbik fővárosi elnöke jelezte: a kommunikáció, a kampánytevékenység és -finanszírozás mellett minden kerületben szorosabb politikai együttműködésre fognak törekedni.

Véget ért az influenza járvány - jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A szervezet adatai szerint március 4-e és 10-e között 13.900 ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, ami 35 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. A virológiai vizsgálatok az előző heti 29-cel szemben a múlt héten összesen 7 influenzavírust azonosítottak. A betegek többsége gyermek és fiatal felnőtt volt.

Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt az ország teljes területén visszavonta péntektől a tűzgyújtási tilalmat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szervezet szerint az erdőben a tilalom visszavonása után is csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyeken, szélcsendes időben lehet tüzet rakni. Őrzéséről, eloltásáról és a tűzvédelmi szabályok betartásáról a tűz gyújtója köteles gondoskodni. Magyarországon az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

Megszavazta a londoni alsóház a Brexit határidejének elhalasztását. Ennek alapján Theresa May kormányfő azt fogja kérni Brüsszeltől, hogy a kilépés időpontja március 29-e helyett június 30-a legyen. Ez a viszonylag rövid halasztás az indítvány szerint akkor reális, ha az alsóház legkésőbb március 20-áig, vagyis a jövő heti uniós csúcs napjáig elfogadja a Brexit feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.

Csaknem 8,3 milliárd eurót ajánlottak fel a résztvevők a Szíriában élő rászorulók és a környező államokban menedéket keresők támogatására a brüsszeli donorkonferencián. Az Európai Unió és az ENSZ által szervezett értekezlet résztvevői az idei évre 6,2 milliárd eurót ajánlottak fel. A támogatások mintegy kétharmadát az Európai Unió, illetve tagállamai jelentették be. Magyarország 14 millió euróra tett vállalást.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×