Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.72
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Csak egy év múlva emelkedhet a minimálnyugdíj összege - a nap hírei

Jövőre 149 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum 195 ezer forintra emelkedik. Kezdeményezi a Jobbik, hogy az önkormányzatok ne alkalmazzák gazdasági társaságaiknál a munka törvénykönyve új előírásait. Hatáskör hiányában nem nyomoz a rendőrség az MTVA székházánál történtek miatt. A nap hírei.

Januártól 149 ezer forint lesz a minimálbér bruttó összege, a garantált bérminimum 195 ezer forintra emelkedik. Varga Mihály pénzügyminiszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülése után jelentette be, hogy a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői kétéves egyezséget kötöttek, amelynek értelmében 2019-ben és 20-ban is 8-8 százalékkal emelkedik a két juttatás. A megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem fogadta el.

Legkorábban 2020 január elsejétől emelkedhet a minimálnyugdíj összege - írja a kormány döntése alapján a Menedzsment Fórum portál. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kabinet egy évvel elhalasztotta az öregségi nyugdíj legkisebb havi összegének növelését. A minimálnyugdíj összege tíz éve 28 500 forint, ami miatt nyugdíjas szervezetek és ellenzéki pártok is tiltakoznak.

Kezdeményezi a Jobbik, hogy az önkormányzatok gazdasági társaságai ne alkalmazzák a munka törvénykönyve új előírásait a túlóra mennyiségére és a munkaidőkeret emelésére. Varga Zoltán Péter, a Pest Megyei Közgyűlés jobbikos képviselője elmondta: a párt azt is javasolja, hogy a települési és megyei helyhatóságok mellett a településeken működő magántulajdonú gazdasági társaságok se alkalmazzák a jogszabályt.

Hatáskör hiányában nem nyomoz a rendőrség az MTVA székházánál történtek miatt. A BRFK közleménye szerint a feljelentést a hatóság a Központi Nyomozó Főügyészséghez továbbította. December 16-án az MTVA székháznál tartott tüntetés idején több ellenzéki képviselő bement az épületbe, ahonnan másnap reggel a biztonsági szolgálat emberei erőszakkal vezették ki Szél Bernadettet és Hadházy Ákost. A történtek miatt mindkét politikus feljelentést tett.

Összesen 150 milliárd forintot hívtak le 2018-ban a megyei jogú városok a kormány Modern Városok Programjából. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint 2019-ben tovább folytatódnak a fejlesztések, jelen pillanatban 135 milliárd forinttal tervezhetnek a megyei jogú városok helyi projektjeik és fejlesztéseik megvalósításához.

Az Európai Bizottság elnöke szerint a kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával. Jean-Claude Juncker a Welt am Sonntag című német lapnak úgy fogalmazott: állandóan vitatkozik Orbán Viktorral, és az Európai Néppártban kezdeményezte a Fidesz kizárását, de a tömörülés ezt elutasította. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált, hogy szerinte Jean-Claude Juncker már régen nem kereszténydemokrata politikus.

Elfogadta az olasz törvényhozás a 2019-es költségvetést, s egyúttal bizalmat szavazott a jobboldali Liga és a populista 5 Csillag Mozgalom alkotta kormánynak. A római kabinet első költségvetési tervezetét korábban visszautasította az Európai Bizottság, mert a korábban tervezettnél és javasoltnál magasabb hiányt okozott volna az így is tetemes adósságot hordozó olasz államháztartásban.

Németország több nagyvárosában rendkívüli óvintézkedéseket vezetnek be a hatóságok szilveszterkor a terrorveszély miatt, és a nők elleni zaklatások megakadályozására. Több ezer fegyveres rendőr járőrözik majd az utcákon. A rendezvények területét kordonokkal veszik körül, a szigorúan ellenőrzött bejáratoknál pedig beton terelő elemeket helyeznek el a teherautós támadások elhárítására.

Németországban egy kaput betörve behajtott egy férfi autóval a hannoveri légikikötő repülőgép-parkolójába, de semmi nem utal arra, hogy terrortámadási célból tette. A huszonéves illető bódult állapotban vezette autóját, amelyet a rendőrség állított meg. Senki nem sérült meg.

Olaszországban már jövőre fizetős lehet a belépés Velence óvárosába. A római parlament által elfogadott költségvetés lehetőséget ad arra, hogy a városok az idegenforgalmi adó helyett 2,5 és 5 euró közötti összegű belépti díjat szedjenek a turistáktól. Velencét csúcsidőben naponta 130 ezer látogató is felkeresi.

Szíriai célpontok támadását engedélyezte Iraknak Bassár el-Aszad szíriai elnök. Irak korábban már többször mért csapást a szomszédos országban a szélsőségesek állásaira, de eddig minden alkalommal meg kellett várnia Damaszkusz jóváhagyását.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Az Európai Bankhatóság (EBA) elindított el egy nyilvános konzultációt a hitelkockázati keretrendszer egyszerűsítéséről és értékeléséről szóló vitairatáról (Discussion Paper). A vitairat előzetes ötleteket vázol fel a hitelkockázati keretrendszer használhatóságának, hatékonyságának és egyszerűségének javítására, azzal a céllal, hogy szélesebb körű vitát ösztönözzenek arra irányulóan, hogy hogyan lehetne jobban strukturálni az EBA ezen a területen folytatott munkáját a jövőben. A beérkezett észrevételek alapján fogja az EBA felmérni a lehetséges egyszerűsítéséket a jövőbeli szakpolitikai munkája részeként. A konzultáció 2026. május 10-ig tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×