Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
320.78
bux:
129284.78
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Az éves előirányzat 120 százaléka fölött van az államháztartási hiány - Napinfo

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint erős szemléletváltást tükröz a Nemzeti alaptanterv munkaverziója. Az emberi erőforrások miniszterének bizottsági meghallgatását kezdeményezi az MSZP-Párbeszéd az egészségügy helyzete miatt.

Meghaladta az éves előirányzat 120 százalékát az első nyolc hónapban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartási hiány, amelynek összege 1646,2 milliárd forintra emelkedett. Ennél is nagyobb volt a központi költségvetés nyolchavi hiánya, az egyenleget az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak többlete javította.

Az Európai Bizottság szerint 14 uniós tagállam, köztük Magyarország esetében fennáll annak a veszélye, hogy nem fogja elérni a 2020-ra kitűzött 50 százalékos újrahasznosítási arányt a háztartási hulladékok esetében. A brüsszeli jelentés alapján Magyarországon kevés intézkedés ösztönzi arra a háztartásokat, hogy részt vegyenek a szelektív hulladékgyűjtésben, emellett nem megfelelőek az ágazat jelentős javulását segítő gazdasági eszközök sem.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint erős szemléletváltást tükröz a Nemzeti alaptanterv munkaverziója. Horváth Péter a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal ülése után fontosnak nevezte, hogy az első négy év az alapkészségek megerősödéséről és fejlődéséről szóljon az iskolákban. A következő években pedig a minimális közismeret megszerzése mellett tovább kell fejleszteni az alapkészségeket.

Az emberi erőforrások miniszterének bizottsági meghallgatását kezdeményezi az MSZP-Párbeszéd az egészségügy helyzete miatt. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője elmondta: Kásler Miklóstól választ várnak egyebek mellett arra, miért késik a népegészségügyi program és a vastagbélrákszűrő program, illetve és miért mondanak fel a béremelések ellenére továbbra is tömegével az orvosok.

Parlamenti eseti bizottság felállítását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció a kilakoltatások ellen. Székely Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: jelenleg 250 ezer olyan hitelről tudnak, amelyet több mint hat hónapja nem fizetnek, vagyis a következő hetekben és hónapokban a lakosságnak több mint egytizede veszítheti el lakását.

Törvényjavaslatot nyújt be a Jobbik a hazugságon kapott sajtótermékek állami támogatásának megvonásáért. Jakab Péter országgyűlési képviselő elmondta: az indítvány lényege, hogy az az orgánum, amelyről egy adott évben legalább három jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy hazudott vagy hazugságot terjesztett, a következő esztendőben ne juthasson állami forráshoz.

Csak hiteles ellenzéki szereplőkkel tud elképzelni együttműködést az önkormányzati választásokon az LMP társelnöke, ugyanakkor úgy véli, hogy az európai parlamenti választáson nincs szükség összefogásra. Keresztes Lóránt az InfoRádió Aréna című műsorában kizárta az együttműködést az MSZP-vel és a DK-val, ugyanakkor hiteles baloldali szereplők támogatását elképzelhetőnek nevezte.

Az autizmussal érintett családokat segítő modellprogram indul. Az Autisták Országos Szövetsége jövő péntekig várja az érintettek és a segíteni akarók jelentkezését. A programra 14 év feletti, autizmussal élő családtagot nevelő családok jelentkezését várják. A segítőknek vállalniuk kell, hogy a család otthonában nyújtanak támogatást az év végéig.

Intézkedéscsomaggal ellentételezné a kedvezményes lakás-áfa kivezetését az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. A szervezet egyebek mellett azt javasolja, hogy terjesszék ki áfa-visszatérítést a kész lakás, lakóingatlan vételére.

Október elsejétől emelkednek a közjegyzői díjak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke az InfoRádióban elmondta: egyszerűbb esetekben 4500 forinttal kell többet fizetni a jövő hónaptól. Hozzátette: a hiteles másolatért, jognyilatkozat készítéséért vagy a végrendeletért az eddigi díjnak nagyjából a dupláját kérik majd el.

Baktérium okozta a tömeges megbetegedéseket Domoszlón és Kisnánán. A Heves Megyei Kormányhivatal közölte: a laboratóriumi vizsgálatok a vezetékes vízben is azonosították a kórokozót.

Október végén nyílik meg a Szépművészeti Múzeum a több mint három évig tartó felújítás után. Baán László főigazgató elmondta: a Liget Budapest projekt keretében végzett rekonstrukció során nem csupán a Román csarnok újult meg, hanem az épület mintegy 40 százaléka.

A brit Uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló népszavazás támogatásáról is voksolnak a brit Munkáspárt éves kongresszusán. A legnagyobb brit ellenzéki erő liverpooli kongresszusán a küldöttek egy olyan kompromisszumos határozati javaslat szavazásra bocsátásáról döntöttek, amely szerint a Brexit ügyében minden lehetőséget nyitva kell hagyni.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Új fapados járatok Budapestről: hogy alakulnak a jegyárak idén?

Új fapados járatok Budapestről: hogy alakulnak a jegyárak idén?

A legfrissebb Checklistben (16.22-től) arról beszélgetünk, hogy sok a kérdőjel 2026-ban az európai fapados légitársaságoknál: milyen szempontok alapján beszélhetünk arról, hogy még mindig szárnyalnak, vagy most érkezik a kijózanító időszak, és mik azok a kulcstényezők, amik mentén az elemzők eldöntik, ki nyer és ki szenved. Mit mutat a Wizz Air friss jelentése, és ki nyerte a Ryanair-Elon Musk csörtét? Erről Kaszab Balázst, a Portfolio részvényelemzőjét kérdeztük. Műsorunk első részében is a közlekedés/utazás volt a fókuszban: a legtöbb autósnak napi rutinja lett a kátyúkerülgetés, az úthibák pedig nemcsak zavaróak, hanem balesetveszélyesek és komoly károkat is okozhatnak a járművekben. Csörgő Lászlóval, a Drivingcamp vezető trainerével arra kerestük a választ, hogyan lehet biztonságosan közlekedni ilyen körülmények között, milyen vezetési technikákkal csökkenthető a defekt, a futóműsérülés vagy a megcsúszás esélye, és mit tehetünk, ha már nem tudtuk elkerülni a kátyút.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×