2006. május 4. 11:21 Húszmilliárd forintért kelt el egy Picasso-kép Minden idők második legmagasabb összegéért, 95,2 millió dollárért kelt el Pablo Picasso Dora Maar macskával című festménye egy New York-i árverésen.
2006. május 3. 16:17 200 ezren látták a spanyol mestereket Eddig több mint 200 ezren látták a Szépművészeti Múzeum spanyol festészeti kiállítását a január végi megnyitás óta.
2006. május 3. 13:34 Júdás mégsem volt áruló? Egy dokumentum szerint Júdás nem árulta el Jézust, csak tanítójának kérését teljesítette akkor, amikor feladta őt a rómaiaknak. Tomka Miklós vallásszociológus szerint az irat nem tekinthető evangéliumnak, mivel nem a keresztény felfogást tükrözi.
2006. május 3. 05:17 Rács mögött A sikoly elrablói - de hol a kép? Börtönbe kerül az elmúlt évek egyik leghírhedtebb műkincsrablásának három elkövetője. A rablóbanda tagjainak, akik többek között Edvard Munch híres képét, A sikolyt lopták el fényes nappal egy oslói múzeumból, száz millió eurós kártérítést is fizetniük kell a norvég fővárosnak, mivel a képek azóta sem kerültek meg.
2006. május 3. 02:20 Felújítják a szerelem emlékművét Az épületegyüttes legrégebbi szárnyában levő, úgynevezett lakásotthon rekonstrukciójával folytatódik a szerelem emlékművének is nevezett székesfehérvári Bory-vár egy évtizede tartó rekonstrukciója.
2006. május 2. 12:13 Négy magyar film Cannes-ban Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjét a Rendezők Kéthete mutatja be a Cannes-i Filmfesztiválon. Húsz év után újra négy magyar filmmel képviselteti magát Magyarország a filmfesztiválon.
2006. április 29. 11:11 Exkluzív interjú a Jethro Tull frontemberével Ma este Budapesten, a Kongresszusi Központban koncertezik a legendás progresszív rockzenekar, a Jethro Tull frontembere, Ian Anderson. Az énekes-fuvolás ezúttal szimfonikus zenekari kísérettel lép fel - így a közönség új változatban hallhatja a jól ismert Jethro-sikereket. Ian Andersont a koncert előtt nyilatkozott az InfoRádiónak.
2006. április 28. 18:22 Listára kerül európa kulturális öröksége? Közös szándéknyilatkozatot terjesztett elő az európai kulturális örökség jegyzékének létrehozásáról Magyarország, Spanyolország és Franciaország - közölte a magyar kulturális miniszter a spanyolországi Granadában tartott kétnapos konferencia után.
2006. április 28. 04:40 Aszalt szilvában csempésztek térképet a II. világháborúban Londonban kalapács alá kerül a II. világháború brit kémei által használt több ritka tárgy, köztük két aszalt szilva, amelynek segítségével a brit hadifoglyokhoz juttatták el a szökéshez szükséges térképeket.
2006. április 27. 16:04 Andy Vajna: Magyarország lehet a világ filmes központja Andy Vajna világhírű filmproducer szerint Magyarország a világ egyik legizgalmasabb, legvonzóbb filmes központjává lehet, de ehhez filmbaráttá kell válnia.
2006. április 26. 10:38 Egy királynőé volt a világ legrégebbi focilabdája A világ legrégebbi futball-labdája Németországba kerül a nyári foci VB idejére. A 450 éves labda, amely eredetileg Stuart Mária tulajdona volt, a nagy eseményre megnyíló futball-történeti kiállítás éke lesz.
2006. április 26. 06:07 Mosógépe használati utasítását "adta el" irodalmi műként egy brit író Egy brit író új mosógépe használati utasításának részeit küldte el könyvkiadóknak, hogy bizonyítsa azt a feltevését, miszerint a postán elküldött kéziratokat elolvasás nélkül utasítják el. John Howard gyanúja beigazolódott: volt olyan kiadó, amely visszaírt, hogy "élvezte a művet, de sajnos nem fér bele a profiljába".
2006. április 25. 13:26 Kutatható a BBC Magyar Adás archívuma Hamarosan hozzáférhető lesz a BBC nemrég megszüntetett Magyar Adásának közel 70 ezer órányi hangarchívuma a Történeti Interjúk Tárában - mondta az InfoRádiónak az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. Monok István hozzátette: az 1100 CD-Rom anyagát műsorkészítők csak úgy használhatják, ha a környezetében nem sugároznak reklámot.
2006. április 25. 11:48 Fejjel lefelé lógva alkot A Da Vinci-kód szerzője Dan Brown, A Da Vinci-kód szerzője, ha problémás részhez ér regényírás közben, gravitációs csizma segítségével fejjel lefelé lógva találja ki: hogyan tovább. Napkeltekor már íróasztalánál ül, és óránként szünetet tart néhány fekvőtámasz, felülés és nyújtógyakorlat erejéig.
2006. április 25. 10:57 Verebes István: a tolvajkomédia nekünk is üzen Csütörtök este mutatják be Gerhart Hauptmann A bunda című tolvajkomédiáját a Nemzeti Színházban, Verebes István rendezésében. A főszerepeket Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Benedek Miklós és Papp Zoltán játsszák.
2006. április 24. 12:21 "Olyan vonnegutos" "Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött, csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának" - indítja legújabb könyvét Kurt Vonnegut. A kötet már magyarul is olvasható.
2006. április 24. 01:03 A halálos mozijegy Az 1956-os forradalom történetét dolgozta fel most megjelent könyvében Pallai Péter és Sárközi Mátyás. A BBC egykori Magyar Adásának munkatársai az elmúlt ötven évben összegyűlt, leadott és leadatlan anyagokat válogattak egybe, hogy felidézzék a forradalom napjait. A Szabadság Hullámhosszán című könyvben egy szovjet százados is beszél az 1956-os történtekről.
2006. április 23. 16:25 Ötvenezren a "béke szigetén" Véget ért a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyfesztivál, melyre idén a szervezők szerint több mint 50 ezer ember látogatott ki. Az év kiadója a Magvető, az év kereskedője a Libri lett. A fesztiválra 23 országból érkeztek íróvendégek, a legtöbben Németországból.
2006. április 21. 14:32 Két héttel tovább tart az El Greco, Velázquez, Goya kiállítás A nagy érdeklődésre való tekintettel két héttel tovább látható az El Greco, Velázquez, Goya című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Belépőjegyeket az interneten és az ország 150 jegyirodájában is lehet elővételben venni, amelyek ráadásul pontos időpontra szólnak, így még a bejutásért sem kell sorban állni.
2006. április 20. 17:26 Megnyílt a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Megnyílt a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A két díszvendéget, Jorge Semprún spanyol és Csingiz Ajtmatov kirgiz írót Sólyom László köztársasági köszöntötte a Budapest Kongresszusi Központban.