Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
310.13
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Elhunyt Havas Ferenc

Életének 72. évében elhunyt Havas Ferenc balettművész - közölte Várkonyi Judit, a Magyar Állami Operaház sajtóreferense. Kaán Zsuzsa, a Táncművészet című folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy a balettművészt a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Havas Ferenc 1935. március 12-én született Budapesten. 1947-től 1952-ig volt a Magyar Állami Operaház növendéke. 1952-ben - tanulmányai közben ösztöndíjasként - szerződtette az operaház.

1953-ban Harangozó Gyula rábízta a Keszkenő című balett férfi főszerepét, ugyanebben az évben megkapta magántáncosi kinevezését. 1963-ban részt vett a moszkvai Nagy Színház féléves művésztovábbképzésén.

1960 és 1964 között a London Festival Ballet vendégszólistája volt, 1964-ben és 1966-ban a moszkvai Nagy Színházban táncolt Rómeót (partnere volt Raisza Sztrucskova és Kún Zsuzsa). 1974-től a Grand Ballet Classique de France állandó tagja volt.

A Kossuth-díjas balett-táncos, balettmester, kiváló művész 1977-től az Állami Balettintézet balettmestere, 1985-től pedig a Magyar Állami Operaház vezető balettmestere volt. 1989 óta az operaház örökös tagja. Színpadi munkája mellett tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán, 1999-től annak docenseként dolgozott. Több országban volt vendégprofesszor.

1962-ben Liszt Ferenc-díjat, 1965-ben Kossuth-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével 1994-ben, a Bartók-emlékplakettel, illetve a Magyar Táncművészek Szövetségének Életműdíjával 1999-ben tüntették ki. 2003 márciusában a Magyar Állami Operaház mesterművésze díjban részesült.

A balettirodalom valamennyi férfi főszerepét eltáncolta. Néhány a legjelentősebbek közül: A hattyúk tavában a Herceget alakította, a Csipkerózsikában Desirét, a Rómeó és Júliában Rómeót, illetve Capuletet, A makrancos Katában Baptistát, a Seherezádéban pedig a Szultánt.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×