2020. február 24. 17:13 Fontos személyi változást jelentett be Navracsics Tibor Markovits Alíz személyében új vezérigazgatója lesz a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt.-nek március 21-től.
2020. február 24. 11:12 Elhunyt Csukás István A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja 84 éves volt.
2020. február 23. 19:15 Eperjes Károly: nem volt olyan film az utóbbi időben, amiben játszottam volna - egy kivétellel A Zárójelentés című alkotásban nyolc év után újra filmszerepet vállaló színművész szerint Szabó István mozija egy figyelmeztetés, hogy hogyan jár egy közösség, ha elhagyja értékeit.
2020. február 22. 18:44 Görög katolikus szerzetesnővéré a Hit pajzsa díj Imre Margit Ágota A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegyétől kapta meg szombaton Budapesten.
2020. február 22. 18:22 75 éves lesz - kitüntették Szörényi Leventét Az Emberi Méltóságért kitüntetés átvételekor az ünnepelt elmondta, Az utcán című sláger eredetileg máshogy fejeződött be.
2020. február 22. 13:45 Óriási ünneppé vált Kovács Gergely gyulafehérvári püspökszentelése A katolikus székesegyház előtti teret magyar hívek ezrei töltötték meg, félszáz püspök volt jelen.
2020. február 21. 10:20 Megvan a budapesti Alanis Morisette-koncert időpontja Őszig várni kell napjaink egyik legsikeresebb dalszerző-előadójára.
2020. február 20. 11:28 Ötvenkilenc film a legjobbak közül Nyilvánosságra hozták a Magyar Mozgókép Szemle programját. Február 26. és 29. között összesen 59, Magyar Filmdíjra jelölt művet vetítenek a Corvin moziban. A televíziós forgalmazású filmeket ingyenesen, a nagyjátékfilmeket 500 forintos áron tekintheti meg a közönség. A szemle díszvendége Klaus Maria Brandauer lesz.
2020. február 19. 17:46 Utolsó útjára kísérték "a csend és a figyelem nagy művészét" Andorai Péter gyászbeszédét egy ifjúkori fogadásból Eperjes Károly mondta.
2020. február 19. 14:50 Orbán Viktor is búcsúzott Makkai Ádámtól Gyászistentisztelet keretében vettek búcsút szerdán Makkai Ádám Kossuth-nagydíjas költőtől, nyelvésztől, műfordítótól, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagjától Budapesten, a Fasori református templomban.
2020. február 19. 13:17 Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács Orbán Viktor miniszterelnök meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten, a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
2020. február 18. 18:31 Elton John beteg, lemondta koncertjeit Bejelentették a konkrét beteegségét is. A zongorista-énekes-dalszerző azonban ígéretet tett: visszatér.
2020. február 18. 18:20 "Klónozták" a vizsolyi bibliát, mutatjuk Schmitt Pál segítségével 800 példány készült a történelmi jelentőségű könyvből.
2020. február 17. 18:44 Izgalmasan alakulhat a televíziózás jövője A digitális fejlődés az aranykort hozta el a tartalomszolgáltatásban - hangzott el a Most Fórum előadásán, ahol a televíziózás jövőjéről beszélgettek a meghívott szakemberek.
2020. február 17. 06:20 Egy lépéssel közelebb az új Indiana Jones-filmhez Többszörös késedelem után nyártól kezdik el forgatni az Indiana Jones-kalandfilmek ötödik részét - közölte a filmek címszereplője, Harrison Ford.
2020. február 16. 19:34 Kiegyenesítették a magyar artisták útját a Cirque du Soleil-be A Baross Imre Artistaképző Szakgimnázium több diákját alkalmazná a világ legnagyobb kortárs cirkusza, a Cirque du Soleil - mondta el az InfoRádiónak a budapesti intézmény igazgatója. A magyar szakgimnázium és a francia társulat az elmúlt két hétben egy közös kurzust tartott fiatal artistáknak Budapesten.
2020. február 16. 12:45 Sapszon Bálint: szabad kezet kaptunk az Élősködők zenéjénél Magyar közreműködéssel készült a négy Oscar-díjjal jutalmazott Élősködők című film zenéje, amelyet Magyarországon, magyar zenészekkel vettek fel. Sapszon Bálint, Los Angelesben élő magyar filmzeneszerző az InfoRádiónak elmondta: Elek Norbert zeneszerzővel zongoraalapokra hangszerelték a szimfonikus zenét, amelyben a barokk zenei motívumok a meghatározóak.
2020. február 15. 20:23 Most bepillanthat az új Nemzeti Galériába - videó Elkészült a Városligetbe tervezett múzeum látványterveit bemutató videó, amit a Városliget Zrt. megrendelésére készített országos reprezentatív közvélemény kutatással együtt adtak közre.
2020. február 15. 13:47 Bereményi Géza felfedi élete „féltett titkait” Copperfield Dávidhoz hasonlóan csodálkozik rá a felnőttek világára Bereményi Géza hamarosan a boltokba kerülő új önéletrajzi könyvében. A szerző az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.
2020. február 15. 13:11 Változás az Operettszínház élén Közös megegyezéssel távozik az ügyvezető igazgató.