Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay

Az online térbe költözik a Jókai-bableves főzőverseny

Ízek és illatok nélkül értékel a zsűri, részben fotók alapján; a Koloska-völgyben idén nem lesz gyülekezés. Tudják egyébként, milyen volt az "eredeti" Jókai-bableves?

Ízek és illatok nélkül értékeli a zsűri 2020-ban a Jókai-bableves főzőversenyen készült ételeket. A járvány miatt idén ez a program a Koloska-völgyben nem valósulhat meg, így ezúttal a főzőcsapatok az otthonukban főzik meg a Jókai-bablevest, és a zsűri a beküldött fotók alapján dönthet - mondta a Magyar Konyha főszerkesztője az InfoRádiónak.

"Online lesz a verseny. 60-70-en beküldik az otthon megfőzött bablevesüket, a zsűri ebből választja ki először a tíz, azután az öt legjobbat, végül a győztest" - mondta Vinkó József, aki szerint "bökkenő", hogy nem kóstol a zsűri, és először "marhaságnak" gondolta a megvalósuló ötletet, de "az ember szívesen tromfol ezzel a boszorkányos járvánnyal, ezért azt mondtam, csináljuk így".

Amondó: ott van a recept, amit be kell küldeni, a hozzávalók, az ételkészítés leírása és a fotó is.

"Ugyan tudom, hogy a sörösök glicerincseppekkel meg egyebekkel hozzák létre azt a gyönyörű párát, ami az üvegeken rajtavan, de azt gondolom, hogy a bablevesfőzők ezt nem tudják megcsinálni. Tehát

magát a textúrát, az állagot egy átlagos amatőr fotó alapján meg lehet állapítani"

- ígéri Vinkó József.

Persze ha valaki profi fotót csinál, és utólag ecsettel belenyúl a képbe, az becsapós tud lenni, de Vinkó József régóta "kínlódik" Magyar Konyha-címlapokkal, így maga is ismer eléggé sok fotós trükköt.

Úgy érzi, ha Jókai Mór körbesétálna a versenyzők között, azt mondaná, egyik leves sem hasonlít az övére, az eredetit ugyanis senki nem fogja tudni megcsinálni.

"Az eredeti Jókai-bablevest Jókai A kőszívű ember fiaiban írta le az 1860-as években. Úgy néz ki, hogy megérkezik Richárd, kérdezi a tiszti szolgáját, Pál urat, hogy mi fő. Görög olvasó! És mi fő benne? Angyalbakancs. Aztán pár sorral lejjebb leírja, hogy a görög olvasó óriási bab, lóbab, az angyalbakancs pedig malacköröm. Vigyázat, nem füstölt csülök, sima köröm! Az egész leves, és ezt feleségétől, Laborfalvi Rózától tudjuk, sűrű rántással készült, és gyakorlatilag nem hogy sérgarépa meg csipetke nem volt benne, szerintem még petrezselyem sem. Úgyhogy szerintem ez egy nagyon vad, nagyon sűrű, nagyon érdekes étel lehetett, ami nem szerepel Jókai kedvenc ételei között" - ecsetelte Vinkó József.

Szerinte különösen feltűnő, hogy haláláig ez a leves semmilyen étteremben, szakácskönyvben nem jelent meg, aminek az lehet a nyitja, hogy

ez az étel akkor egyszerűen nem létezett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×