A csütörtök esti találkozóról szólva úgy fogalmazott: „fantasztikus látni, hogy már elkezdődött a munka, és a kerekasztal létrejötte is azt bizonyítja, hogy egy aktív, jól szervezett szakmai együttműködés veszi kezdetét”.
Azt írta: teljes az egyetértés abban a kérdésben, hogy egy átlátható, szakmai alapú, független intézményrendszer létrehozására van szükség, amelyhez hamarosan kiírják a nyílt pályázatot a Nemzeti Filmintézet (NFI) intézményvezetői pozíciójára. Az intézmény új struktúrájában a szakmai szervezetek képviselői helyet kapnak a döntéshozó bizottságokban – emelte ki.
Tájékoztatása szerint szó volt arról is, hogy az adó-visszatérítési rendszer jövőjéről aktív tárgyalásokat folytatnak a Pénzügyminisztériummal, ami meghatározhatja a magyar filmipar versenyképességét a jövőben.
Kiemelte: ez nem egy gyors folyamat, de észszerűen és lépésről lépésre haladnak a kitűzött célok felé, a szakmai szervezetek bevonásával. „Ezúton is köszönöm nekik, hogy megszervezték magukat, és kész javaslataikkal gördülékenyebbé teszik az átszervezést” - zárta bejegyzését Nagy Ervin.








