A húsételtől való tartózkodás önmagában nem tekinthető böjti cselekménynek. A hús fogyasztása az ókori, középkori ember számára ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszköze volt – olvasható a a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.

E gondolatot folytatva, a „külső böjt” gyakorlataként a modern ember felteheti magának a kérdést, mi az az érték, szokás az életében, amihez általában ragaszkodik, de amiről az „Isten előtti meghajlás jeleként” lemond a böjti időszakban.

A közleményben felidézték: a negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. A vasárnapot, mivel ezen napon Jézus feltámadását ünneplik, az egyház nem tekinti böjti napnak, ezért a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, a hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartó időszakban így a böjti napok száma éppen negyven.

A böjt a XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak

– írták.

Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak egyszer étkezhetnek és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet. Magyarországon ez a szabály abban a megfogalmazásban honosodott meg, hogy háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A görögkatolikus egyházban hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak – tették hozzá.