Infostart.hu
eur:
381.45
usd:
329.73
bux:
125961.55
2026. április 7. kedd Herman
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) tagjai a zenekar Prokofjev-fesztiváljának fõpróbáján a BFZ 2025–26-os évadáról tartott sajtótájékoztató elõtt a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2025. március 19-én.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Bébifesztiválok és közösségépítés: idén is ünnepel a Müpa

Alapításának 20. évfordulójára emlékezett tavaly a Müpa – számos program, koncert kapcsolódott ehhez Budapestre érkezett világsztárokkal. Neves fellépőkben idén sem lesz hiány, és 2026-ban immár hatodik alkalommal rendezik meg a Bartók Tavaszt, ősszel pedig a Liszt Ünnepet. Az InfoRádió Káel Csabát, a Müpa vezérigazgatóját kérdezte.

Tovább tart az ünnepi évad lendülete a Művészetek Palotájában – erről is beszélt Káel Csaba az InfoRádió kérdésére.

A vezérigazgató elmondta: „a huszadik szülinapunkat egész évben ünnepeltük, és természetesen volt egy kétnapos aktuális születésnap március 15-én és 16-án, ahol húsz koncert volt a két nap alatt. Generációk ünnepének neveztük el, a Müpa minden műfajában voltak koncertek, előadások, és ez nagyon nagy sikerű volt. A két nap alatt több mint 15 ezer néző látogatott el, a színpadon művészcsaládok, generációk váltották egymást. A világszínvonalú fellépők és a hűséges közönségünk is jelezte, hogy továbbra is számítanak ránk. Ezt a hangulatot próbáltuk egész évre kibővíteni, számos világsztár és sok különleges produkció jellemezte az elmúlt évet minden műfajban.”

Káel Csaba már többször hangsúlyozta, hogy bár igen széles törzsközönségre számíthat a Müpa, de ez inkább közösség, hiszen az azért többet és mást jelent.

Mint mondta: a közösség közelibb kapcsolat, amelyet a hűségprogram jelenít meg. „A regisztrált jegyvásárlókkal speciális kapcsolatunk van, folyamatosan kapnak hírleveleket, értesítjük őket az újabb produkcióinkról, figyelembe vesszük a jegyvásárlási szokásaikat, figyelünk az ízlésükre, illetve próbáljuk tágítani azt a kört, ami esetleg érdekelheti őket, ez egyfajta párbeszéd. Becsempészünk a művészektől érkező üzeneteket, szervezünk találkozókat a művészekkel, ez a közösség tulajdonképpen a fellépő művészek, a közönségünk, és a Müpában dolgozó kiváló kollégáim által alakult ki.

A hűségprogramosok száma most már meghaladja a 65 ezret, ami igazán szép számnak mondható”

– fogalmazott a vezérigazgató.

Tavaly a Müpa által szervezett két fesztivál is mérföldkőhöz érkezett. 2025-ben immár ötödik alkalommal zajlott a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep. Arra a felvetésre, hogy mára ezek is hagyományosan jegyzett fesztiválokká lettek, Káel Csaba azt felelte: ezek még „bébifesztiválok” Európa nagy múltú fesztiváljaihoz képest, jusson eszünkbe akár Salzburg vagy Aix-en-Provence, vagy bármerre tekintsünk.

„Az az érdekesség, hogy az újszülöttekre is kíváncsiak a kultúraszeretők. Ebben próbáltunk lépni úgy is, hogy Magyarországon úgy hirdetjük, hogy ezek különleges eseményei az ősznek és a tavasznak. A külföld felé is léptünk, hiszen nagyon értékes a kulturális turista az egyre növekvő idegenforgalomban, hiszen igényes szállásra, ellátásra, étkezésre, borokra vágyik a művészi programok mellett, és most már ebből a szempontból is figyelnek ránk. Egyre több olyan kezdeményezés is van, amiben mi keresünk meg külföldi fesztiválokat, intézményeket, vagy ők minket, hogy együttműködjünk. Ez mindenképpen a jövőnek a következő léptéke, úgy tudunk hozzájuk fölzárkózni, ha együttműködünk” – emelte ki a vezérigazgató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mit jelent J. D. Vance alelnök budapesti látogatása az amerikai–magyar kapcsolatokra nézve?

Mit jelent J. D. Vance alelnök budapesti látogatása az amerikai–magyar kapcsolatokra nézve?

Budapestre érkezett J. D. Vance amerikai alelnök, aki még indulás előtt Amerikában a reptéren azt mondta: „alig várom, hogy találkozzak jó barátunkkal, Viktorral!” . Csizmazia Gábor Amerika-szakértő szerint várhatóan folytatódnak a technológiai, gazdasági és energetikai együttműködésről szóló egyeztetések, és diplomáciai szempontból is jelentősnek mondható a látogatás. Az iráni helyzet érdemi változásáról is beszélt.

Oroszország ajándékba kapta az ukrajnai háború költségeit az iráni háború miatt – számok

Komoly gazdasági hasznot hoz Oroszországnak az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokkolása miatti olajár-emelkedés, az uráli típusú olaj már drágább, mint a Brent – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alalapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. április 7. 08:53
2026. április 6. 14:53
×
×