Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Tarr Béla

Tarr Béla nevelt lánya: „az utolsó heteiben végig vele voltunk”

Tarr Béla, a nemzetközi hírű Kossuth-díjas magyar filmrendező 70 éves korában hunyt el.

Nevelt lánya, Gáborjáni Réka Facebook-posztban tudatta a gyászhírt: „Letaglózva és mély gyásszal írom, hogy ma hajnalban, hosszú és súlyos betegség után, Béla meghalt. Az utolsó heteiben végig vele voltunk, és fájdalmaiban osztozva fogtuk a kezét.” A család kérte, hogy a gyász ideje alatt ne keressék őket nyilatkozattétel céljából – írta az Index.

A rendező 1955-ben született Pécsett, édesapja id. Tarr Béla díszlettervező volt, többek között a Magyar Állami Operaházban. Édesanyja, Tarr Mari (született Huszt Mária) a Madách Színház elismert súgónője volt.

Amatőrként kezdett el foglalkozni a filmezéssel, 1977-től a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendezői szakon. 1981-1990 között a Mafilm rendezője, 1981-ben más rendezőkkel közösen megalapította a Társulás Stúdiót, amely négy évig működött.

Az 1987-es Kárhozat jelentette azt az ugrást Tarr számára, mely meghatározta az elkövetkezendő két évtizedben készített filmjeit. A Krasznahorkai László novellájából, Víg Mihály zenéjével készített film nem csupán egy virágzó munkakapcsolatot, de egy átfogó stílust is elindított a magyar filmművészetben. A fekete-fehér, lepusztult tájon játszódó, lassú és nagyon hosszú (többször akár tíz perces) snittek, meghatározóvá váltak a rendező művészetében. Ezen filmek időrendi sorrendben a következőek: Kárhozat, Szürkület, Sátántangó, Szenvedély, Werckmeister harmóniák, A londoni férfi, és – nyilatkozata szerint – utolsó filmje, A torinói ló.

Filmjei nemzetközi szinten is sikert arattak. A The Guardian a világ legjobb filmrendezői listáján a 13. helyen említette, így a magyar rendező számos világhírű szakembert megelőzött.

Munkásságáért elnyerte többek között a Balázs Béla-díjat, a Kossuth-díjat, a Prima Primissima-díjat, az Ezüst Medvét és a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×