Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Loupe

Balesetet szenvedett előadás közben Földes Eszter

Épp takarásban volt, amikor kiment a bokája, a darab viszont szinte egyáltalán nem sérült, és meghajolni is kiugrált a végén.

A kezdet/vége előadása közben, a takarásban ment ki szombaton Földes Eszter bokája a Marczibányi Téri Művelődési Központban, de a baleset után a művész még végigjátszotta a darabot.

Az esetről a Facebookon számolt be Molnár Áron, a társulat és a színdarab egyik színésze. Azt írta, hogy Földes Eszter a darab végén, az utolsó dalnál már nem ment ki a színpadra: „Megáll az ajtónál, majd a rap vége felé hátranézünk, és látszik, hogy ájul el. Odaszaladtunk, kérdeztük, hogy jól van-e, erre nem mond semmit csak rappel tovább. Kiszaladok, kérdezem az asszisztenseket, hogy mi történt, kiderült, hogy Eszternek hátul, a takarásban kiment a bokája” – fogalmazott Molnár Áron. Mindössze egy koreográfia maradt ki, de ott a közönséghez fordulva elmesélték a jelenetet, így zavartalanul zajlott le a színdarab, melynek végén fél lábon ugrálva kiment a nézők elé meghajolni Földes Eszter is.

A színész megdicsérte a közönséget, mert „szuperul és nagyon támogatóan reagáltak”.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×