Infostart.hu
eur:
362.9
usd:
323.23
bux:
147615.14
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Facebook/Poptarisznya

Elhunyt Cintula

A magyar rádiózás egyik utánozhatatlan alakja örökre elhallgatott - közölte a hírt a Poptarisznya.

Életének 81. évében elhunyt Keresztes Tibor, azaz Cintula, a hazai könnyűzene és ifjúsági kultúra megkerülhetetlen szereplője, a legendás hangulatfelelős, a magyar diszkókultúra egyik úttörője – írta Facebook-oldalán a Poptarisznya webrádió.

Felidézik: Az 1960-as évektől kezdve a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának külsős riportereként dolgozott, de igazi kultikus figurává a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) működő Magnósklub szervezőjeként vált. Ezeken az eseményeken a nyugati zene, a közösségi élmény és a fiatalos lendület találkozott – egy olyan korban, amikor ez még bátor és újító dolognak számított.

A „Helló, itt Cintula!” köszönés egy egész generáció fülébe égett bele, ő pedig mindörökre a korszak egyik ikonikus hangja maradt.

"Büszkék vagyunk rá, hogy a Poptarisznya.hu webrádió is megőrizhet valamit ebből az örökségből: Cintula hangja ma is hallható a rádiónk sweeperjeiben (szignáljaiban) – így a jövőben is velünk marad minden egyes lejátszott dal között, hangként és emlékként egyaránt" – írták.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×