Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.89
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Unsplash.com

Most majd beömlik a tudomány a színpadra

Tudomány Éve a színházban címmel indít programsorozatot az MTA – együttműködve a hazai és határon túli színházakkal, valamint a Magyar Művészeti Akadémiával. A kezdeményezésről Oberfrank Ferenc, az MTA köztestületi igazgatója beszélt az InfoRádióban..

A 200 éves alapítási évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia össznemzeti élménnyé szeretné tenni a tudományt, ehhez szövetkezik a színházakkal. Mint Oberfrank Ferenc, az MTA köztestületi igazgatója az InfoRádióban elmondta, a színműírók kedvenc témái közé tartozik a tudomány, az általa felvetett kérdések, az etikai vagy társadalmi problémák, a tudósok élete, kapcsolatai. Erre építve kezdeményezték Vidnyánszky Attilánál, hogy indítsanak együttműködést, amely révén a „nemzeti színházak” – köztük Budapest, Veszprém, Kolozsvár, Marosvásárhely –, valamint a Magyar Művészeti Akadémia mutasson be tudományal foglalkozó színműveket.

„Célunk az, hogy minél több ember jusson el ezekbe a színházakba, és ott élményszerűen éljék meg a tudomány problémáit, kérdéseit” – fogalmazott Oberfrank Ferenc.

Alkalom nyílik most arra is, hogy a Nemzeti Színház által elindított Déryné-programot vagy az MTA középiskolásoknak szóló alumni programját, vagy épp a határon túli és vidéki magyar tudományosságot összefogó akadémiai tevékenységeket összekapcsolják, és amikor ezek a színdarabok elindulnak, akkor a tudósokkal együtt lehet vitákat, kiállításokat rendezni a bemutatók kapcsán, és foglalkozni a művészet és a tudomány kapcsolatával és nagy kérdéseivel, élményeket így biztosítva az embereknek.

Az MTA emellett elindítja júliusban a tudománybarát település programját: minden magyar település ültesse el a tudomány fáját, és tegyen meg mindent azért, hogy a lakói, polgárai találkozzanak a tudomány, a kultúra és a művészet élményével, ezen keresztül becsüljék meg a magyar szellemi élet teljesítményeit.

„Arra is ösztönözni fogjuk a tudománybarát település program segítségével a magyar embereket és a települések vezetőit, hogy vigyék el a színházba a lakóikat, különösen a fiataljaikat, időseiket, hozzák el Budapestre a Magyar Nemzeti Múzeumba a kiállításunkra a lakosságukat, vagy éppen az MTA megújult dísztermébe, hogy csodálkozzanak rá arra, ami a nemzet kincse” – ecsetelte.

Vidnyánszky Attila és a színházak vezetői jelezték, hogy nem bevált klasszikus darabokkal, hanem kifejezetten erre a közös programsorozatra írt művekkel fognak előállni, ami azt is jelenti, hogy gazdagítani fogják a magyar drámairodalmat, amit a tudománynak szentelnek a szerzőik, előadóik.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a művekben hitelesen kell bemutatni a tudományt, tudományosságot, nem kaphatnak felületet az áltudományok, álhírek terjesztői, „de ez a kör garancia” arra, hogy tudományosan, etikailag is és társadalmi, nemzeti vonatkozásban is hiteles alkotások kerülnek a nézők elé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×