Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.16
bux:
147900.66
2026. november 4. szerda Károly
Richter Flórián lovas bemutatót tart a 11. Cirkuszok éjszakáján zamárdi cirkuszában 2023. július 15-én este.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Lovak a Fővárosi Nagycirkuszban – most egy kicsit másként

Lovas szakmai fórumot tartott a Fővárosi Nagycirkusz, melyen díjnyertes artisták, idomárok, tudományos részről pedig állatorvosok és kutatók adtak elő.

A felelős állattartást fókuszba helyező fórumot tartott szombaton a Fővárosi Nagycirkusz. A rendezvényen kifejezetten az ember és a ló kapcsolata volt a fő téma.

"A cirkusz nem az a hely, ahol bántják az állatokat, sokkal inkább az, ahol megtanítjuk a gyerekeknek, milyen a felelős állattartás és hogyan kell felelősségteljesen együtt élni az állattal" - mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója az InfoRádióban. Az intézmény a szombat délutáni eseményre olyan vendégeket hívott, akik igazi szakértői az állattartásnak és az állatokról való gondoskodásnak, például Richter Flórián Arany Bohóc-díjas artistát, vagy Dallos Gyula lókiképzőt. De rajtuk kívül is tartottak előadásokat szabadidomítók, állatorvosok, valamint az Állatorvostudományi Egyetem professzorai - hangsúlyozta a főigazgató.

Az előadások során több előadó is kifejtette, hogy nekünk, magyaroknak hagyományosan a kultúránk része a lóval való együttélés. Mint nemzetnek, nagyon is komoly tudásunk halmozódott fel azon a téren, hogy az ember-állat viszonyok közül miért éppen az ember-ló kapcsolat, amelyik a legszemélyesebb, a leginkább fontossá váló.

A Fővárosi Nagycirkusz vezetője kijelentette: számára fontos volt látni, hogy nem csak a cirkuszi artisták, cirkuszművészek, hanem az élet oly sok szakterületéről érkező szakember is elemzi a lovakkal való viszonyt, akár tudományos szinten. Emellett legalább annyira figyelnek a ló jólétére is, mint az emberére - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×