Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.55
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Szépművészeti Múzeum

Kínai agyagkatonák, William Blake és MS mester – igazi különlegességek lesznek a Szépművészeti Múzeumban

A világ leghíresebb régészeti leleteinek egyike és a késő középkor legendás, titokzatos magyar mesterének életműve is helyet kapott a Szépművészeti Múzeum idei kiállítási programjában. Baán László főigazgató az InfoRádióban elmondta: érdemes lesz ellátogatni a múzeumba, mert egy több száz éves rejtély feloldására is kísérletet tesznek.

A Szépművészeti Múzeumban mások mellett kínai agyagkatonákat, William Blake munkásságát, valamint a titokzatos MS mestert és korát, míg a Magyar Nemzeti Galériában szecessziós plakátkiállítást tekinthetnek meg a látogatók az idei kínálatban. Az év egyik legérdekesebb kiállításának ígérkezik a november 27-től látható Az öröklét őrei – Az első kínai császár anyagkatonái című tárlat. A világ leghíresebb régészeti leleteinek egyike a Kína első császára, Csin Si Huang-ti sírját őrző, életnagyságú terrakottakatonákat vonultatja fel. Csin Si Huang-ti Kr. e. 210-ben hunyt el, és az uralkodót egy városnyi méretű sírkertben temették el. Ennek központi részében a Kínai Birodalom kicsinyített mását is felépítették.

A császársír központi része máig feltáratlan, de a sírkertben számos sírt kiástak a kínai régészek az elmúlt ötven évben. Ezek legismertebbje a Kína első császárának sírját őrző, életnagyságú terrakottakatonákat felvonultató hadsereg, melynek figuráira 1974-ben találtak rá a környéken kutat ásó földművesek. Az év végén Budapestre érkező tárlat a világ egyik leglátványosabb régészeti anyagát mutatja majd be a Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint. Baán László az InfoRádióban elmondta: a korábbi Renoir-kiállításhoz hasonlóan ezúttal is egy olyan tárlatot csodálhatnak meg az érdeklődők, amelyet „a határon túl is büszkén és méltóan lehet hirdetni, terjeszteni”, és ezt meg is teszik.

Fajcsák Györgyi személyében egy olyan kurátora lesz a kínai agyagkatonákat bemutató tárlatnak, aki többek közt mandarin nyelven is beszél, így még színesebben, érdekesebben fogja majd megismertetni a látogatókkal az egyedi régészeti leleteket. Baán László kiemelte:

csaknem egymillió ember dolgozott több évtizeden keresztül azon az anyagon, amelyet végül feltártak és később kiállítottak.

Áprilisban nyílik az a kiállítás, amely a késő középkor legendás és titokzatos magyarországi mesterének életművét vizsgálja, egészen új megközelítésben. Az MS mester és kora című kiállítás a magyar középkori művészettörténet egyik legismertebb, névtelen mesterének életművét mutatja be. A tárlaton megtekinthető lesz majd a mesternek a selmecbányai Szent Katalin templom egykori főoltáráról származó hét táblaképe, amelyeket ilyen teljességben még soha egyetlen kiállításra sem sikerült összegyűjteni. Baán László elmondta: a kiállítás megpróbál majd tisztább képet felvázolni, sőt

javaslatot tesz annak a több száz éves rejtélynek a feloldására is, hogy vajon ki rejtőzhet az MS monogram mögött.

A Szépművészeti Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott, MS mester egy ötszáz éves legenda, akinek a Vizitáció – Mária látogatása Erzsébetnél című alkotása „talán a legszebb magyarországi reneszánsz festmény”. Ugyanakkor több más olyan gyönyörű festményt is meg lehet majd tekinteni, amelyeket a különböző kutatások MS mesterhez társítanak.

Ősszel érkezik a Szépművészeti Múzeumba a londoni Tate gyűjteményéből az az anyag, amely William Blake és kortársai életművét mutatja be. A kiállítás a Szépművészeti Múzeum és a londoni galéria harmadik együttműködése keretében valósul meg.

(A nyitóképen: Az öröklét őrei – Az első kínai császár anyagkatonái című tárlat, amely a Csin Si Huang-ti sírját őrző, életnagyságú terrakottakatonákat vonultat fel.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×