Általános vélemény, hogy az opera egy nehezen befogadható műfaj, ezért rendkívül nehéz szélesebb közönségréteghez eljuttatni a klasszikus zenét. Az 1993-ban alapított Danubia Zenekar művészeti vezetője úgy fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy kialakult egy megszokott, a művészvilág szereplői és vezetői számára egyébként nagyon fontos rétege a klasszikus zenehallgatóknak, akikről az a kép van meg a legtöbbekben, hogy „kölnizett hölgyek és tisztes, őszes urak”, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a többségről, akik kevésbé vagy egyáltalán nem hallgatnak komolyzenét. Hámori Máté szerint ez többé-kevésbé igaz a gyerekekre, a harmincas és a negyvenes korosztályra, illetve sok olyan ember is van, aki színházba szívesen eljár, a klasszikus zenei koncertek viszont „nagyon távol állnak tőle”.

A Liszt Ferenc-díjas karmester azt mondta, a Danubiának Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekaraként missziója, hogy minél több emberhez eljuttassa a klasszikus zenét. „Nekem személy szerint tizenéves korom óta ez a fejlövésem, ugyanis

gimnazistaként tapasztaltam meg először, hogy énekórán jobbra-balra dőlnek ki az unalomtól az osztálytársaim, akiket egyébként nagyon szerettem”

– emlékezett vissza gyerekkorára és középiskolás éveire a művészeti vezető.

Felidézte, hogy lehetőséget kért a tanártól, hogy megtarthasson egy énekórát. Miután azt látta, hogy a többség „rühelli az egészet”, kíváncsi volt rá, vajon fel tudja-e lelkesíteni a komolyzene iránt az osztálytársait. Hámori Máté részben sikerrel járt, ami saját elmondása szerint nagy löketet adott neki, és már akkor felismerte, hogy komoly potenciális közönsége van a klasszikus zenének, de az emberek többsége mellett „elmegy ez a műfaj”. Már akkoriban is azt gondolta, hogy éppen a pomádé, a parfümillat és a komolyság az, ami taszítja a tömegeket. A karmester azóta keresi a lehetőségeket és folyamatosan ötletel, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy az általa szenvedélyesen szeretett klasszikus zene minél inkább az emberek életének a részévé váljon.

A klasszikus zenén belül az operától talán még inkább idegenkednek az emberek. A műfajra Karinthy Frigyesnek is volt egy szatirikus meghatározása, amely szerint az operában mindig bejön egy kövér nő, hosszan énekel, egészen addig, amíg le nem szúrják, és gyakran még utána is. Hámori Máté erre reagálva viccesen megjegyezte: gyakran akkor éneklik a legszebbeket a művészek, de szerinte ez az anekdota is csak azt bizonyítja, hogy valószínűleg még Karinthy Frigyes is járt operaelőadáson.

A Danubia Zenekar művészeti vezetője elismerte, maga is azt tapasztalja, hogy a nagy többség berzenkedik az operától. Felidézte, hogy korábban egy együttműködés keretében volt egy közös munkája egy rádióval, melynek vezetősége vevő volt arra, hogy klasszikus zenei koncerteket adjanak le, az operára viszont mindig nemet mondtak, amit azzal indokoltak, hogy az emberek egész egyszerűen utálják, és mindig elkapcsolnak, ha opera szól a rádióban. A Liszt Ferenc-díjas karmester szerint nem lehet vitatni, hogy egy nehezen befogadható műfajról van szó, ezért rendkívül fontos a személyes jelenlét, illetve az operaénekesek kisugárzása.

„Az opera ugyanis a világ egyik leggyönyörűbb műfaja. Ott kell lenni, csak a koncertteremben vagy az operaházban ülve lehet igazán átélni a hangok fizikalitását”

– tette hozzá.

Mint fogalmazott, az opera révén csodálatos emberi érzéseket, mélységeket lehet kifejezni. Úgy véli, igazából nem is a hang a lényeges, hanem az, ahogy a hangot kiénekli egy énekes, illetve ahogy elvékonyít egy frázist. „Ezek olyan finomságok, amelyek az emberi civilizáció savát-borsát adják” – mondta Hámori Máté, aki szerint az opera „a csúcsteljesítmények közé tartozik”. Ugyanakkor megjegyezte, hogy egy „bugyuta” műfaj is egyben, mert „butaságokról szól az összes opera, a legtöbb esetben idiotizmus az egésznek a szüzséje”.

A művészeti vezető szerint mindig nagyon sok függ a rendezés minőségétől, de ha összeáll minden, akkor az említett furcsaságok mellett az énekesek és a zenekarok „a legmagasabb szintű élményt” tudják elővarázsolni a zene szépségének köszönhetően. A Danubia Zenekar egyik fő célja, hogy magas színvonalú előadásokkal lebontsák azokat a sokszor hangoztatott kliséket, melyek szerint az operában „kövér nők vannak és ordibálnak”. Hámori Máté úgy fogalmazott, megmutatják, mi is valójában az opera, amin lehet nevetni, ezáltal pedig „könnyebb felülemelkedni és könnyebb elfogadni azt, hogy bár röhögünk a műfajon, mégis van mögötte valami igazi érték”.

„A zene olyan hatalom, ami a hangokon túl is működik”

A Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia a Közös hang elnevezésű projekt keretében már évek óta szervez olyan programokat, amelyek célja a szegény, hátrányos helyzetű településeken élő és zenét tanuló gyermekek művészi integrációja. Hámori Máté tájékoztatása szerint egy olyan programot szerettek volna elindítani, amely sikerélményeken keresztül erősíti az érintett gyermekek tanulási hajlandóságát és motivációt jelent számukra. Ebben kulcsszerep jut a hangszereknek, amelyek a visszajelzések alapján nagyon tetszenek a gyermekeknek. A karmester úgy véli, a program résztvevői meggyőződhetnek arról, hogy

érdemes munkát belefektetni a zenetanulásba, és hamar egyértelművé válik számukra, hogy ha kitartóak, annak meglesz az eredménye.

Mint fogalmazott, a tapasztalatok alapján a csatlakozók életkilátásai felnőttként drasztikusan javulnak, ha gyermekként hangszert kapnak a kezükbe és zenekarban játszanak. A Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia együttműködése már három éve tart, és eddig csaknem kétezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. Hámori Máté elmondta: fantasztikus látni, hogy a gyermekek mennyire elhivatottan zenélnek, és már 6-7 évesen nagyon komolyan veszik a tanulást, illetve a közös előadásokat. „Vannak köztük olyanok is, akik még csak néhány hónapja kaptak hegedűt a kezükbe, és még csak két hangot tudnak plöncögni. Azt a két hangot viszont nagyon odarakják, mert az egész életük függhet azon az egy húron, hogy milyen hangot tudnak megszólaltatni” – mondta a művészeti vezető.

Hozzátette: ilyen programokon és alkalmakon keresztül derül ki, milyen tartalékai vannak az országnak, csak sajnos sokszor „hajlamosak vagyunk megfeledkezni ezekről a tartalékokról és egyszerűen elengedjük őket, és akkor elkallódnak”. Hámori Máté elmondta: a program egyik fő erőssége és példamutató fejleménye, hogy

amikor elkezdenek zenélni a gyermekek közösen, megszűnnek az előítéletek, nem számít a bőrszín, egyszerűen csak mindenki átadja magát az élménynek, és ez résztvevőnek, szemlélőnek egyaránt egyértelmű.

A Danubia Zenekarnak van egy másik nagyon fontos projektje, amelyet Beethovenről neveztek el. A programsorozat 2020-ban kezdődött Hámori Máté vezetésével, és a kezdeményezés azoknak mutat utat a zenéhez, akik a német zeneszerző életének drámájával leginkább azonosulni tudnak, vagyis a hallássérülteknek. Az előadásokon a lufiktól kezdve kontakt hangszórókon át egészen a speciális hallókészülékekig sok-sok eszközt bevetnek, hogy érzékelhetővé tegyék valahogy a zene fantasztikus világát a speciális igényű közönség számára.

Hámori Máté feleségétől származott az ötlet, hogy a siketekre és a nagyothallókra gondolva létre kellene hozni egy olyan projektet, amely méltó Beethoven szellemiségéhez. A karmester emlékeztetett, hogy a kiváló zeneszerző aktív életének jelentős részében hallásvesztéssel küszködött, utolsó éveiben pedig teljesen elvesztette a hallását. A cél az, hogy több mint 250 évvel később közelebb vigyék a zenét a hallássérültekhez. Ez nem könnyű feladat, hiszen hiába vannak már nagyon speciális hallókészülékek, még azok sem alkalmasak arra, hogy hangokat adjanak át vagy közvetítsenek azoknak, akiknek teljes hallásvesztésük van.

„A lufi viszont nagyon erőteljesen képes továbbítani a rezgést, így a hallássérültek is érzik valamilyen módon a zenét. Nagyon örülök, hogy a speciális koncertjeinken ezt meg tudjuk valósítani” – büszkélkedett Hámori Máté. Az előadásokon nagyon sokan beültek a zenekarba, és

az egyik hallássérült levette a cipőjét, mert a talpával érezte a rezgést a fapadlón.

Mások megfogták a bőgőt és a rézfúvós hangszereket, mert érezték a rezgést a kísérlet során.

„Az igazán döbbenetes az volt, hogy a teljesen siketek szemében is azt láttam, hogy követik a zenekarban a mozgást és a tekinteteket. Megérezték a rezgést, ami által tulajdonképpen részévé váltak a zenének. Nem tudom hogyan, de ez történt a szemünk láttára. Ez számomra is egy óriási tanulság volt, mert bebizonyosodott, hogy a zene az egy olyan hatalom, ami a hangokon túl is működik. Ez pedig egészen félelmetes felismerés egy zenésznek, aki a füléből él” – fogalmazott a Danubia Zenekar művészeti vezetője.