Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.87
bux:
147729.99
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Itt a Magyar Tudomány Ünnepe

Ma délelőtt kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia egy hónapon át tartó Tudományünnep programsorozata, egy hónapon át több száz tudománynépszerűsítő programmal várják az érdeklődőket.

A programsorozat központi eseményeit a fővárosban az MTA-székház felújítása miatt a Tóth Kálmán utcában lévő Humán Tudományok Kutatóházában tartják. Az itt zajló programokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján, és felvételről is megtekinthetőek lesznek.

Simon Tamás, az MTA kommunikációs főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: november 3-a magyar tudomány napja, hiszen Széchenyi István 1825. november 3-án tette meg a híres felajánlását, amely lehetővé tette az akadémia megalapítását. Idén november 4-én kezdődnek a Tudomány ünnepének programjai: hétfőn Pécsett Kemenesi Gábor virológus a jövő várható járványairól tart előadást. Aztán pedig 5-én Budapesten megkezdődnek a központi programok.

"Rengeteg érdekes téma lesz már az első héten, például a brexit tanulságai, az Európai Unió előtt álló kihívások és eredmények, de már 7-én november 7-én a két nappal korábbi amerikai elnökválasztás után egy történész fogja elemezni az amerikai társadalomban az elmúlt évtizedekben végbemenő folyamatokat. Már az első héten egy nagyon izgalmas, a fúziós kutatásokról szóló konferencia lesz, ahol azt járják körbe a fizikusok, hogy mikor lehet ebből valóban energiatermelési módszer, és milyen szerepet játszanak a munkában a magyar kutatók" – sorolta Simon Tamás.

A programokra a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, ezt a programsorozat honlapján lehet megtenni, ahol a programokról is részletes tájékoztatás olvasható.

Az MTA kommunikációs főosztályvezetője biztatott mindenkit, hogy különösen az esti, fél hétkor kezdődő tudománynépszerűsító rendezvényekre menjen el, mert a helyszínen lehetősége nyílik majd kérdezni az előadóktól, kutatóktól, és így a legjobb forrásból kaphatja meg a választ a kérdéseire. Ráadásul az esti előadások után távcsöves csillagászati bemutatót tartanak a Magyar Csillagászati Egyesület tagjai a Humán Tudományok Kutatóházának épülete előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×