Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
310.86
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria
A szabadkai Népszínház épülete 2019. november 11-én. A Skultéti János tervei alapján készült, 1854-ben átadott, majd többször átalakított színházban magyar és szerb nyelvű társulat működik.
Nyitókép: Molnár Edvárd

November közepén indul a Desiré nemzetközi színházi fesztivál

Theatre is victory, vagyis A színház győzelem alcímmel rendezik meg az idei Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztivált Szabadkán november 19. és 24. között.

Urbán András, a teátrum korábbi igazgatója szerint az már a kultúra győzelmének számít ma, ha valaki színházba jár, ezért adták ezt a mottót az idei rendezvénynek. A fesztivál hat napja alatt kilenc előadást láthat a közönség.

November 19-én Nagy József táncművész és koreográfus párizsi társulatának, az Atelier 3+1-nek a Telihold című előadásával kezdődik a mustra, ami az amerikai fekete jazz eredetét és evolúcióját járja körül.A budapesti Stúdió K Színház Prudencia Hart különös kivetkezése című produkcióját Kovács D. Dániel rendezésében láthatják a nézők. Az előadás elnyerte a Kritikus Céhe független színházi produkcióknak járó díját. A Belgrádi Drámai Színház Elefántember című előadását Kokan Mladenovic állított színpadra. A darab másság, a kirekesztettség, a peremlét és az egyén társadalmi diszkriminációjának különféle aspektusait vizsgálja, kiindulópontja pedig Joseph Merrick esete volt, aki Elefántember néven vált ismertté Amerikában. A Szarajevói Nemzeti Színház a Parasztoperát mutatja be Szabadkán. Darvas Benedek és Pintér Béla darabját a fesztivál főszervezője, Urbán András rendezte.

A budapesti FÜGE Produkció MILF című előadásában Gergye Krisztián koreográfus az anyák női mivoltát vizsgálta. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fiatal színészeinek társulata az Aritmia című előadást mutatja be Muhi Zsófia rendezésében. Az Újvidéki Színház legújabb produkcióját, az 1981 című előadást is láthatja a közönség. Tomi Janezic horvát rendező a nyolcvanak évek Jugoszláviájának életérzését vitte színre 300 percben.

A Desiré fesztivál zárónapján a Belgrádi Drámai Színház Yankee Rose című produkcióját Milos Lolic rendezésében, majd a Zágrábi Ifjúsági Színház Eichmann Jeruzsálemben című darabját játsszák, amelyet Jernej Lorenci rendezett. A Desiré Central Station fesztivált először 2009-ben rendezték meg, nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta.

Jelent az Elefántember c. előadásból.
Facebook. Desiré Central Station festival
Jelent az Elefántember c. előadásból. Facebook. Desiré Central Station festival
Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×