eur:
395.14
usd:
365.5
bux:
73475.88
2024. július 30. kedd Judit, Xénia
Nyitókép: Pexels.com

Újabb veszteség érte a színház világát

Elhunyt 96 éves korában, hétfő este Dariday Róbert színművész, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja - adta hírül a teátrum igazgatója.

Seregi Zoltán közölte, hogy a színház saját halottjának tekinti a művészt.

Dariday Róbert 1928. február 21-én született Budapesten. Műszerésznek készült, ám megkapta katonai behívóját. Az oroszok megérkezése után több magyar társával együtt Kijevbe vitték. Műszerész előképzettsége miatt a hatszáz magyart számláló láger villanyszerelője lett. A táborból három év után szabadult.

Végül a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott 1955-ben színészként.

Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte. 1962-től az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. 1966-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1982-ben költözött Békéscsabára. A színészet mellett írással, díszlettervezéssel és rendezéssel is foglalkozott.

2020-ban, vasdiplomája átvétele után pályájáról így nyilatkozott a Békés Megyei Hírlapnak: "Nem szerettem volna színész lenni, de valahogy megtalált a pálya. Hadifogság után kerültem a főiskolára, már hallgatóként játszottam filmben is, Tolnai Klárikával az Egy asszony elindulban, 1949-ben. Az évfolyamunk 92 fővel indult, de csak tizenöten kaptunk diplomát. A tanári karból már senki nincs az élők sorában, és az évfolyamtársak közül is én vagyok az utolsó. A legendás Horváth Árpád Színészkollégiumban éltem, olyan emberekkel, akik meghatározták a későbbi évtizedek magyar színészetét: Psota Irénnel, Jancsó Miklóssal, Buss Gyulával".

Számos komoly szerep jutott neki, mint például a Macbeth, a Lear király, Örkény Tóték darabjában Tót figurája, vagy éppen a Légy jó mindhalálig Pósalakyja. Kilencven éves kora felett is játszott, a békéscsabai teátrumban futó Trianon című rockopera narrátora volt.

2020-ban lett a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja; a rákövetkező évben elnyerte a színház és az egykori igazgató, Gálfy László családja által alapított Gálfy Gyűrű-díjat. 2022-ben Békéscsaba Kultúrájáért elismerésben részesült.

Címlapról ajánljuk

Sós Csaba: ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa olimpián

A szövetségi kapitány szerint mindenki tartalékol az előfutamokban, de Milák Kristóf bemutatkozása biztató volt 200 pillangón a párizsi olimpia úszóversenyein.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×