Infostart.hu
eur:
378.53
usd:
321.31
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Azahriah (Baukó Attila) koncertje a Strand Fesztiválon Zamárdiban 2023. augusztus 24-én. A fesztivált augusztus 23. és 26. között rendezik meg a Balaton-parti településen.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Skatulyából húzták elő az új Azariah-albumot

Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A skatulya I.-en is szereplő mariana.árok című felvétel már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig 1,6 milliónál jár. Ezekhez érkezett most hat további dal.

„Korábban mindig próbáltam előre összeírni, megtervezni minden dalt, aszerint haladni az alkotómunkával, ahogyan a fejemben egy album összeállt. Viszont a zenekészítési folyamat ennek a szöges ellentéte: a legjobb hangulatok, illetve a legértékesebb gondolatok és dallamok mindig akkor érkeznek, amikor nincs előre felvázolva, milyen lesz a teljes egész” – idézte Azahriah-t a Supermanagement közleménye.

A zenész hangsúlyozta, hogy a skatulya albumsorozattal a legkísérletezőbb, legszélsőségesebb hangzásokat próbálgatja, a legjobbakat kiválogatja, végül egy összefüggő sztorivá igyekszik formálni. A lemezen szereplő tartarosz című dal például meglepő módon egy metálszám.

Első magyar előadóként Azahriah május 24-től 26-ig három egymást követő önálló koncertet ad a Puskás Arénában. A 22 éves dalszerző-énekes YouTube-megtekintései átlépték a 466 milliót; a Spotify-on havonta mintegy 25 milliószor játsszák le a számait.

Azahriah először a Budapest Parkot töltötte meg, 2022-ben a Sziget nagyszínpadán lépett fel, tavaly pedig teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. 2023 novemberében tízállomásos, teltházas európai turnén vett részt.

Pályafutását youtuberként kezdte, énekesként és dalszerzőként 2021-ben lépett először színpadra. Az év novemberében nyert az MTV EMA helyi előadó kategóriájában, és a OneRepublic előzenekaraként színpadra állhatott a Hősök terén. Mára az egyik legfelkapottabb magyar előadóvá vált; tavaly júniusban a Stadiumx producerduóval, a Grammy-díjas Sam Martin énekessel jelentetett meg közös dalt és klipet Heaven címmel.

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×