eur:
400.41
usd:
371.46
bux:
92221.62
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Leslie Mandoki zenész-producer zenekara, a Mandoki Soulmates koncertjén a budapesti Szentháromság téren az augusztus 20-ai ünnep előestéjén, 2022. augusztus 19-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

"Fáklyával állunk az alagút végén" – új albummal készül Leslie Mándoki

Új albummal jelentkezik május 10-én a 30 éves Mandoki Soulmates. A lemez a digitális csalások és átverések korszakában a “visszatérés az analóghoz” életérzést hivatott bemutatni, az albumot ugyanis teljesen analóg módon vették fel és állították elő. A dalszövegek a kortárs világválságokat célozzák meg. Az InfoRádió a dalszerző-producer-énekest kérdezte.

Analóg technikával felvett albummal áll elő világsztár zenésztársaival Leslie Mándoki.

"Az album fontossága talán abban rejlik, hogy nem is terveztük. Harmincéves volt a zenekar tavaly, jubileumi világturnén voltunk, és rengeteget beszélgettünk a világ ügyes-bajos dolgairól, és egyre inkább éreztük, hogy a világ egy labirintusba, krízisbe került, és valahogy az iránytű elveszettnek tűnik. Úgy éreztük, hogy erre válaszolnunk kell, ezért megírtuk ezt az albumot, a Memory of Our Future-t, ami május 10-én fog megjelenni. Emlékezünk a mi jövőnkre" – árulta el az InfoRádióban Leslie Mándoki.

Az album tehát tele van ezekkel a gondolatokkal akár a Vér van a vízben vagy épp Az ördög enciklopédiája című számok révén.

Hangsúlyozta, hogy miután a tartalomnak és a formának mindig valamilyen egységben kell lennie, ezt az albumot teljesen analóg vették fel, tehát összeültek a stúdióban, mint húsz vagy harminc éve, és elővették a régi, a raktárakban fekvő analóg magnókat, és felvették úgy, ahogy régen.

A lemez tizenkét dala összesen nyolcvan perc hosszú (LP-n dupla lesz), a számok zenéjét és szövegét (egy kivétellel) Mandoki írta.

Az 1992 óta létező, progresszív rock és fúziós dzsessz alapokra épülő zenét játszó Mandoki Soulmatesben ezen a lemezen is világírű zenészek sora játszott a dobos, ütőhangszeres, énekes Mandoki mellett:

  • Ian Anderson (Jethro Tull)
  • John Helliwell (Supertramp)
  • Tony Carey (Rainbow)
  • Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto)
  • Al di Meola
  • Mike Stern
  • Randy Brecker
  • Bill Evans
  • Till Brönner
  • Nick van Eede (Cutting Crew)

"Hidakat is építünk, az amerikai posztereinken az van, hogy a zene a legkomolyabb összetartó erő" - mondta még.

Az album központi grafikája egy fekete hattyú, ezt akarják "újra fehérre festeni".

"Annek a sötét alagútnak a végén, amelybe most a világ belekerült, szeretnénk állni fáklyával, és világítani. Ez a mi dolgunk."

Az 1975 óta Németországban és Kaliforniában élő Leslie Mandoki 1992-ben alapította formációját, a Mandoki Soulmates-t. A zenekarnak Mandoki mellett a kezdetektől a mai napig tagja Ian Anderson és Al Di Meola. A soulmates-beli zenésztársak eddig összesen több mint 35 Grammy-díjat nyertek, az eladott hanghordozóik száma pedig meghaladja a 350 milliót.

A Mandoki Soulmates A Memory of Our Future című lemeze világszerte a Sony Inside Out Music elnevezésű prog-rock alkiadója gondozásában jelenik meg május 10-án, a kivétel Magyarország, ahol a Magneoton a kiadó.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Vadim Szkibickij ukrán hírszerzési vezető szerint Oroszországnak világos elképzelései vannak az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban – közölte az RBC Ukraine. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 20:45
×
×
×
×