Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.64
bux:
149809.55
2026. augusztus 12. szerda Klára
Ferenc pápa (k) a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyén, ahonnan elmondja hagyományos húsvétvasárnapi üzenetét és Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) áldását 2024. március 31-én.
Nyitókép: Andrew Medichini

A Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait Ferenc pápa

A katolikus egyházfő húsvétvasárnapi misét követő üzenetében hosszan sorolta az éppen dúló háborúkat és azokat a helyeket a világon, ahol szenvednek az emberek.

Egészségi állapota miatt a nagyhéten kímélni kellett a katolikus egyházfőt, de aztán dacolt az egészsége miatti aggodalmakkal, és szombaton ő maga vezette a vigília hosszú szertartását a Szent Péter-bazilikában, majd pár óra múlva megtartotta a húsvétvasárnapi misét a Szent Péter téren.

Ferenc szerint az akadályt, vagyis a halált, a gyűlöletet és az ellenségeskedést jelképező követ a béke, a megbocsátás, a testvériség, az élet elől csak maga a feltámadt Jézus Krisztus tudta elgördíteni, csak ő tudta „elvenni a világ bűneit”, és lehetővé tenni akkor és ma is az őt követőknek, hogy megújítsák az életüket. Ha az emberek nem tudnak megbocsátani egymásnak, akkor nem tudják legyőzni előítéletességüket, bosszúvágyukat és abbéli meggyőződésüket, hogy mindig ők a jók, és mások a rosszak – mondta.

Vatikánváros, 2024. március 31.
Ferenc pápa (j2) húsvétvasárnapi misét pontifikál a római Szent Péter téren 2024. március 31-én.
MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi
Vatikánváros, 2024. március 31. Ferenc pápa (j2) húsvétvasárnapi misét pontifikál a római Szent Péter téren 2024. március 31-én. MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Sorban megemlékezett a konfliktusok áldozatairól – Izraelben, a palesztin területeken, Ukrajnában, Hegyi-Karabahban, Szíriában, Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mianmarban – és a nélkülözőkről a Gázai övezetben, Szíriában, Jemenben, a Száhel-övezetben, Afrika szarván, Mozambikban, Mianmarban, Bangladesben, Haitin. Imádkozott azért, hogy a világon mindenütt betartsák a nemzetközi, az emberi és a nemzetközi humanitárius jogot, a segélyek eljussanak a rászorulókhoz, a szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kiszabadulhassanak fogságukból, az országok vezetői, a politikusok pedig népük jólétén fáradozzanak.

Hangsúlyosan szerepelt beszédében a felhívás azonnali tűzszünetre a Gázai övezetben, az izraeli túszok szabadon bocsátása a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fogságából, a segélyek eljuttatása az övezetbe, valamint minden fogoly kicserélése a szemben álló felek között az ukrajnai háborúban.

Üzenete után az egyházfő elmondta szokásos áldását Rómának és a világnak (Urbi et Orbi), majd autójával körbejárt a téren és végig a Tevere folyóhoz vezető sugárúton, hogy közelről üdvözölhesse az embereket.

A Vatikán közlése szerint a pápának húsvét után ismét pihennie kell, több hónapig jelentősebb külföldi utat nem is tervez, viszont az indonéz külügyminiszter éppen vasárnap jelentette be, hogy a katolikus egyházfő szeptember elején a zömmel muszlimok lakta délkelet-ázsiai országba látogat.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×