Infostart.hu
eur:
381.1
usd:
322.34
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Murányi László

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető - közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton. Temetése november 10-én, 13 órakor lesz Kiskőrösön, az evangélikus temetőben.

Murányi László a gyóni evangélikus parókián született l937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség lelkésze volt.

Először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként, rendező-asszisztensként dolgozott. Stúdiós műsorvezetője volt az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpiának, l969-től a TV Híradó szerkesztője, majd műsorvezetője volt. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomát.

Felesége elmondta, hogy dolgozott A HÉT című műsorban, valamint a Magyar Rádió határon túli magyarokhoz szóló, Szülőföldünk című adásában. l984-től parlamenti tudósító, 1991-től a Parlamenti Napló szerkesztőségének vezetője, főmunkatársa volt.

2001-ben újságíró-iskolát alapított Nemzeti Újságíró Tanoda néven, később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított sajtó- és médiajogot, majd az egyetem bölcsészettudományi karán is óraadó volt, valamint több éven át beszéd- és viselkedéskultúrát, szónoklattant oktatott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Az Új Idők című, több mint 10 éves kétheti lap alapító publicistája, szerzője.

Felesége kiemelte, hogy sokáig dolgozott az 1956-os Magyarok Világszövetségének, amelynek rövid ideig elnöke is volt. "Az '56-os eszme és a hazaszeretet, a nemzeti értékekért való ténykedés volt a legfontosabb számára a családja mellett" - emelte ki Murányi Hajnalka.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×