Infostart.hu
eur:
378.13
usd:
323.6
bux:
128722.83
2026. április 8. szerda Dénes
Nyitókép: pexels

Petőfi 200 - Most figyeljen a Fedél Nélkül-árusokra!

Petőfi-különszámmal állnak elő. Hisz a költő is élt fedél nélkül.

A Petőfi 200 emlékév alkalmából Petőfi-különszámmal jelentkezett a Fedél Nélkül magazin, amelyben Petőfi Sándor "fedél nélküli" életszakaszaira reflektálnak a kortárs magyar irodalom, művészet és popkultúra alkotói - olvasható a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) keddi közleményében.

Mint írják, a lap szerzői minden tizedik lapszámot dedikálták, és közülük többen bekapcsolódnak majd a terjesztésbe is. A Petőfi Fedél Nélkül magazin Budapesten március 23-ig kapható, de több más településen, egyebek mellett Debrecenben és Pécsett is elérhető lesz szerdán.

A Menhely Alapítvány és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös csütörtöki sajtóeseményén Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője a lap 746. számáról elmondta, hogy a Petőfi Fedél Nélkül egyedi borítót kapott, a poszterré kihajtható alkotás Futaki Attila festménye - olvasható a közleményben.

A lapszám megszületéséhez többek közt

  • Berkes Csilla szobrászművész;
  • Futaki Attila képregényrajzoló, a borító alkotója;
  • Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser;
  • Nyáry Krisztián könyvkiadó, író, irodalomtörténész;
  • Ókovács Szilveszter operaénekes, zenekritikus, publicista, a Magyar Állami Operaház főigazgatója;
  • Szálinger Balázs költő, drámaíró,
  • Mezey Katalin író, költő,
  • Nyulász Péter író,
  • Oláh Ibolya énekes,
  • Seres Gerda újságíró,
  • Skrabski Fruzsina filmrendező

járult hozzá munkájával - áll az összegzésben.

Címlapról ajánljuk
Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

Elemző: az inflációs adat sokkal alacsonyabb, mint bárki várta

A februári 1,4 százalékrók márciusban 1,8 százalékra emelkedett az éves infláció Magyarországon. Az adat azonban még így is kedvező és elmaradt az előzetes várakozásoktól, az elemzők többsége ugyanis 2 százalék feletti áremelkedéssel számolt – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.

Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Racionális döntésnek tűnik most befejezni a háborút, és tárgyalásokat kezdeni, amit az amerikai és az iráni fél is kvázi győzelemként értékelt odahaza – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint világgazdasági szempontból továbbra is a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése a legfontosabb, és ebben a két oldal nagyon eltérő állásponton van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×