Infostart.hu
eur:
375.3
usd:
317.63
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
A megosztott Kossuth-díjjal idén másodszor kitüntetett Kaláka együttes tagjai, Gryllus Dániel, Radványi Balázs, Gryllus Vilmos és Becze Gábor előadóművészek (b-j) Kapolcson, a Kaláka udvarban 2020. október 2-án.
Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

A Kaláka most Brüsszelben kérdezi: szabad-e bejönni ide betlehemmel?

A Kaláka együttes adventi turnéra indul. A Szabad-e bejönni ide betlehemmel? kérdés ezúttal Ausztriában és Belgiumban is elhangzik majd, de Budapesten a Kispesti Nagyboldogasszony templomban, a Földrajzi Múzeumban, a MOM-ban és az Óbudai Fő téren is lesz adventi koncertje a zenekarnak.

"Az adventi turné komoly múltra tekint vissza. Amikor a Móra Kiadónál 1987-ben megjelent, a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című album, utána kaptunk egy felkérést Thália Színházból, hogy csináljunk ebből előadást. Akkor azt gondoltam, egyszer-kétszer el lehet énekelni karácsonykor, de abban az évben már 27-szer adtuk elő a nagyszínpadon, és azóta már sok száz előadáson játszottunk" – mondta az InfoRádiónak Gryllus Dániel, a Kaláka zenekarvezetője.

Az albumon hallható nagyszalontai betlehemest Kodály Zoltán gyűjtötte, de vannak rajta régi, mai és egyházi énekek, népdalok különböző országokból, a zenekar által írt versek és karácsonyi dalok. Gryllus Dániel elmondta, 6-7 évvel ezelőtt kiadtak egy kiskarácsonyi lemezt, mely az előző folytatása volt. Azon volt egy Nagy Gáspár-vers, egy Johann Sebastian Bach által írt ének, egy Kányádi Sándor-vers, ezek aztán bekerültek a műsorba, és "mindegyik megtalálta a maga helyét".

Idén sem áll meg a zenekar az ország mai határainál. Megy Szlovákiába, Ausztriába, és lesz Brüsszelben is egy karácsonyi koncertje. Az országon belül többek közt Kispesten, Érden, Jászberényben, Kazincbarcikán és a MOM Kulturális Központban is fellép a Kaláka.

A külföldi koncertekről a zenekarvezető azt mondta: a karácsony nem néphez, hanem sokkal inkább lelkiséghez kötött. Ha nem magyar a közönség, akkor általában változtatnak a koncerteken, de többnyire magyarok hallgatják őket.

Gryllus Dániel bevallotta, nem tudja, kik mennek majd el a december 14-i brüsszeli koncertre, "de találkozunk velük és biztosan jó lesz, mert jó énekelni a karácsonyról". Bár sok koncert van, mégsem fáradnak el benne. "Minél közelebb vagyok a karácsonyhoz, egyre lelkesebb és egyre jobb a koncert is meg a közönség is, meg a mi lelkünk is talán" – tette hozzá Gryllus Dániel, a Kaláka zenekarvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×