Infostart.hu
eur:
380.1
usd:
322.25
bux:
131292.07
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nyitókép: MTI Fotó: Rosta Tibor

Szegeden is bezár a színház, új termekben próbálnak

Több mint százmillió forintos megtakarítást vár a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója az intézményhez tartozó épületek bezárásától.

Arról döntött Szeged Város Önkormányzata, hogy a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházának épületét január 1-jétől március 3-ig, illetve a Kisszínházát január 1-tjéől február 15-ig zárva tartja. Ehhez hozzátartozik még a szegedi Reök-palota, a Regionális Összművészeti Központ is, hiszen az is a színház intézményeihez tartozik – mondta az InfoRádiónak Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója.

A három intézmény bezárásával több mint százmillió forintot lehet megtakarítani, hiszen a gáz ára kilencszeres lett a színházban. Az áram ára január 1-jétől fog változni, de feltételezhető hétszeres, akár tízszeres árkülönbség is.

Mivel a zárva tartó színház nem tud előadásokat tartani, bevételük sem lesz. Ráadásul a városban több intézmény mellett ideiglenesen bezár az IH rendezvényközpont és a Korzó Zeneház, így tehát nem marad helyszín sem az előadásokhoz.

"Ez nem tart vissza minket attól, hogy dolgozzunk, hogy készüljünk" – mondta Barnák László, majd hozzátette, a Hegedűs a háztetőn című musical bemutatójára is próbálnak.

Az igazgató már felvette a kapcsolatot a cégekkel és lehetséges partnerekkel, hogy a januári-februári időszakban két hét szabadságolás után elkezdődjön a munka a színház tánckarával, énekkarával és színművészeivel. Emellett meghirdetik a február végi, márciusi előadások időpontját, illetve más munkákat végeznek, és átcsoportosítják a munkatársakat más szegedi intézményekhez.

Barnák László elmondta: jelenleg három produkcióra készülnek, túl vannak három bemutatón, úgyhogy készülnek az évad további megtartására. Mint mondta, a zárvatartás alatt fűtés és áram nélkül az intézménybe nem tudnak bemenni. Jelenleg egy tánciskola két termet biztosít, ahol a tánckarok el tudják végezni a napi gyakorlást a későbbi sérülések elkerülése érdekében. A tánciskola nagyterme alkalmas lehet arra, hogy nagy létszámú darabokat felújítsanak, és olyan kollégiumi nagytermeket, céges kiürített raktártermeket keresnek, ahol dolgozni tudnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×