Infostart.hu
eur:
381.26
usd:
321.45
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Gyászol a magyar filmszakma

Kilencvenegy éves korában elhunyt Vagyóczky Tibor.

Kilencvenegy éves korában, hétfőn elhunyt Vagyóczky Tibor Balázs Béla-díjas és Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjas magyar operatőr-rendező, egyetemi docens, az Európai Operatőrök Szövetsége (IMAGO) egykori elnöke, a Magyar Operatőrök Társaságának alapító tagja – közölte a Magyar Operatőrök Társasága.

Vagyóczky Tibor 1931. szeptember 6-án született Budapesten. 1951 és 1955 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakos hallgatója volt, ebben az időszakban ismerkedett meg Zsigmond Vilmossal és Kovács Lászlóval. 1955 és 1987 között a Mafilmnél dolgozott, Illés György közvetlen munkatársaként. 1987-1990 között a Movi rendező-operatőre volt. 2001 és 2003 között az IMAGO (Európai Operatőrök Társaságának) elnökeként tevékenykedett.

Vagyóczky Tibor 1965-től harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt,

oktatott továbbá a Szent István Egyetem kommunikációs szakán is. Ő szerkesztette és részben írta a Kézikönyv film- és tévéalkotóknak című kötetet, az egyik legmeghatározóbb magyar nyelvű filmes tankönyvet, amely több kiadásban is megjelent. Emellett főszervezője volt a HSC digitális napok rendezvényének.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével 2008-ban tüntették ki, 2020-ban pedig elnyerte az IMAGO International Tribute Award díjat, amelyet a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny gáláján vehetett át.

Hosszú pályafutása során olyan filmekben nyújtott kiemelkedő operatőri teljesítményt, mint például

  • a Nehéz emberek,
  • az Esős vasárnap,
  • az Ezek a fiatalok,
  • a Nem szoktam hazudni vagy
  • a Fiúk a térről.

Ezeken felül pedig több mint száz rövid- és dokumentumfilm alkotója volt.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Bekezdett a forint

Bekezdett a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az ebből következő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ami arra utalt, hogy a rövid távú pozicionálás és a kockázatérzékelés gyors megváltozása azonnal képes volt új irányt szabni az árfolyamnak. A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×