eur:
399.48
usd:
370.19
bux:
0
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Egy érdeklődő gyermekkönyvet tart a kezében a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok debreceni helyszínén a megnyitó napján, 2019. június 13-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Különlegesnek ígérkezik a 93. Ünnepi Könyvhét

176 pavilonban összesen 182 kiadó köteteivel, könyvbemutatókkal, zenés és családi programokkal rendezik meg a Vörösmarty téren és a Duna-korzón a 93. Ünnepi Könyvhetet, amelynek programjai csütörtöktől vasárnapig tartanak. Az rendezvényhez országszerte több település csatlakozik eseményekkel. A részletekről Gál Katalint, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökét kérdeztük.

A 93. Ünnepi Könyvhét két színpaddal, a Vörösmarty téren és a Vigadó téren várja az érdeklődőket Budapesten a június 9. és 12. között. Gál Katalin tájékoztatása szerint utóbbi helyszínen főként a gyerekkiadók kapnak helyet, amik a tervek szerint egy újonnan kialakított közösségi térben, nevezetesen a Zsibongóban fogják lekötni, illetve szórakoztatni az ifjúságot. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke külön kiemelte, hogy péntek délután ukrán nyelvű mesefelolvasásra invitálják a Magyarországon tartózkodó ukrán gyerekeket.

A könyvünnep nyitóbeszédét Nádas Péter tartja, amire – az író kérésére – csütörtök este 6 órakor kerül sor a Vörösmarty téri színpadon. Előtte azonban, délután 3 órakor a nagyszínpadon már ízelítőt kaphatunk a Budapest 150 és Könyvfőváros eseménysorozatából. Gál Katalin emlékeztetett, a főváros jövőre ünnepli 150-ig születésnapját, aminek alkalmából egy éven át könyves események garmadájára lehet majd számítani mindenütt a városban. A programsorozat egy félórás koncerttel veszi kezdetét a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában, majd Karácsony Gergely főpolgármester ismerteti a „kihívást”. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közreműködésével pedig az egész könyvünnep során kínálnak ide kapcsolódó, elsősorban az olvasás népszerűsítő programokat.

A Vörösmarty tér nagyszínpadán péntek eset a Szefárd trió muzsikál, szombaton pedig – a „könyvesek éjszakáján” – Anima Sound System nagykoncert lesz, irodalmi betétekkel színesítve.

A fentieken túl színpadra fogják szólítani – két turnusban, szombaton és vasárnap – 2022 legsikeresebb íróit, költőit egy-egy pódiumbeszélgetésre, miközben zajlani fog közel ezer dedikálás is. „Úgy képzeljük, hogyha az idő is megengedi, és nem mos el mindent az eső, akkor egy sikeres ünnepi könyvhétre készülhetünk” – fogalmazott a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

Az idei könyvhétre egyébként 30 százalékkal többen jelentkeztek, mint a múlt őszi eseményre: 176 standon több mint 180 kiadó, illetve intézmény fog osztozni, köztük patinás, régi, önálló kiadók, a nagy kereskedelmi láncok által tulajdonolt kiadói csoportok, illetve a könyvpiacon jelenléttel bíró kutatóintézetek, múzeumok, állami cégek, közületek, stb. Tehát olyan szervezetek is, ahol a könyvkiadás nem a fő profilt jelenti, de a termékeik a kereskedelmi forgalomban elérhetők – magyarázta Gál Katalin.

A 93. Ünnepi Könyvhéttel kapcsolatos további részletek, és a teljes program itt olvasható.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Megjött a kínai válasz a külföldi szankciókra

Li Csiang kínai miniszterelnök hétfőn aláírta azt a rendeletet, amellyel a 2021-ben elfogadott külföldi szankciók elleni kínai törvény végrehajtását erősíti, és ezzel Kína új lépéseket tesz a külföldi büntetőintézkedésekkel szembeni védekezésben - adta hírül a kínai kormány.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
Beindult a bankbetétek versenye, akár két számjegyű hozamot is kínálnak

Beindult a bankbetétek versenye, akár két számjegyű hozamot is kínálnak

Egymásra licitálnak a magyar bankok, legkedvezőbb esetben akár két számjegyű betéti kamatokkal csábítják magukhoz az ügyfeleket. De a 6-10% közti kamatszint nem jár mindenkinek, ehhez általában bizonyos feltételeket is kell teljesíteni  – írja közleményében a BiztosDöntés.hu. A bankok időzítése nem véletlen: több százmilliárd forint összegű, PMÁP-ból kiáramló pénz keresi a helyét a befektetési piacon, amiből szeretnének vastagon részesedni. Itt a lista a legmagasabb elérhető hozamokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×