Infostart.hu
eur:
355.78
usd:
311.82
bux:
140216.1
2026. július 2. csütörtök Ottó

A Katolikus Karitász alapításának 90. évfordulóját ünnepelték Kazincbarcikán

A Katolikus Karitász alapításának 90., újjáalapításának 30. évfordulóját ünnepelték szombaton Kazincbarcikán. Az eseményen Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár ünnepi beszédében kifejtette: a helyes gondoskodáspolitika több lábon áll, a felelős állam feladata, hogy helyben megtalálja ehhez a szereplőket, a szereplők között pedig megkerülhetetlen az egyház.

Az együttműködés nem a kormány, nem az egyház, hanem a rászorulók elemi érdeke - tette hozzá.

Fülöp Attila az együttműködés eredményének nevezte, hogy ma Magyarországon a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások közel felét egyházi fenntartók látják el, tíz évvel ezelőtt ez az arány 12 százalék volt.

Az államtitkár kitért rá: a kommunizmus nehéz öröksége, hogy a legtöbb szociális intézmény városon kívül, túlzsúfoltan működött, a fogyatékosügyről pedig beszélni sem lehetett.

Hangsúlyozta: a legfontosabb, és a karitász működésének is egyik legfontosabb része, hogy számoljuk fel a korábbi évtizedekben kialakult elhallgatás kultúráját.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×